Fegyverszünet az almacsatában

Napok óta tart Szabolcsban az almaháború. A gazdák azon háborodtak fel, hogy a felvásárlók előbb csak tíz, és később is mindössze tizenöt forintot akartak adni az ipari feldolgozásra szánt alma kilójáért. A termelők két nagy feldolgozó üzemet tartanak blokád alatt, s addig nem tágítanak, míg meg nem kapják kilónként a harminc forintot.
Agrana-Juice – alighanem a leggyakrabban emlegetett cégnév manapság Magyarországon. Nem múlik el nap, hogy legalább két-három országos rádió, tévé, újság meg ne említené az osztrák tulajdonban lévő almafeldolgozó nevét. Más esetben valószínűleg örülne a hirtelen támadt népszerűségnek a magyar iparialma-feldolgozó kapacitás több mint felét kézben tartó vállalkozás, ma azonban nemigen. Ez az a cég ugyanis, amelyik tengelyt akasztott a gazdákkal.
A kft. vásárosnaményi telepére jó ideje már csak gyalog lehet bemenni, a főbejáratot traktorokkal, teherautókkal zárták le a szabolcsi, beregi gazdák. A hírekkel ellentétben nincs itt egy hangos szó se, arról meg végképp nincs, hogy no most aztán megrohamozzuk, elfoglaljuk az „Agranát”. Ámbár egyik éjjel kis híján kitört a botrány. A blokád során bent rekedt az udvaron néhány külföldi kamion is. A sofőrök az első éjszakán még vígan elvoltak, a második éjjelen azonban kitörtek a telep hátsó, mezőkre néző kapuján.
– Zsoldosok. Nem kell rájuk haragudni, a mi bajunk nem az ő bajuk – legyint egy aranyosapáti gazda, Dobos Bertalan, s elénk tesz egy láda őszibarackot.
Vagyunk vagy ötvenen, a traktorok, teherautók sokkal többen, de a gazdák úgy gondolják, nem kell itt állandóan százaknak lesben állni, hogy megakadályozzák az Agrana mesterkedéseit. A cég kapuja amúgy tárva-nyitva, de a hatalmas telepen semmi mozgás. Csak egy fiatal biztonsági őrt látni, aki feltelefonál a titkárságra, hogy az ügyvezetővel szeretnénk találkozni, de azt a választ kapja, nincs bent. Ez persze gyanús, hisz a portásnak látnia kellett volna, hogy elment, de nem látta. Hacsak nem ő is a hátsó kapun szelelt el.
– Nem őt kéne keresni – tanácsolják többen is –, hanem az Agrana tulajdonosait. Lehet, hogy azok nem is tudnak arról, mi folyik itt.
– De hát azok nyaralnak! – mondják mások. – Mit törődnek azzal, hogy itt áll a bál.
Kérdeznénk, ki honnan jött, de mikor a nevüket is le akarjuk jegyezni, feltűnően sokan zárkóznak el a további beszélgetésről. Az Őrben húsz hektár gyümölcsössel rendelkező Mester Zoltán azonban kifakad.
– Még mindig félnek az emberek – mondja. – Attól tartanak, majd később a felvásárlók megbosszulják. Én túl vagyok ezen. Elegem lett abból, hogy kénytelenek vagyunk állandóan megjuhászodni mindenki előtt. Most már ott tartunk, hogy a felvásárlók, de néhány országos hírű szakembernek kikiáltott magyar senkiházi is a mi szakértelmünket kritizálja.
– Főleg azok, akik a külföldiek kezére játszották a magyar feldolgozóipart – helyeselnek a többiek, de ekkor váratlanul megjelenik köztük Tilki Attila országgyűlési képviselő, Fehérgyarmat polgármestere, aki három napja a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének vezetőjével, Jakab Istvánnal Varsóba autózott, hogy tájékozódjon a lengyel almafronton, ahol szintén az Agrana az ellenfél.
A gazdák nyomban körbefogják. kiderül,  mindkét országban becsapják a termelőket.
– Ott azt mondják, azért alacsony az alma felvásárlási ára, mert a magyar gazdák odaadják pár centért, nekünk meg azt szajkózzák, hogy hallgassunk, mert Lengyelországban sokkal olcsóbban be tudják szerezni az almát – mondja. – Ugyanez volt a helyzet a megygyel is, mikor negyven-ötven forintot fizettek kilónként. Most megegyeztünk. Tizenkét eurócent (durván huszonnyolc forint) alatt nem szabad odaadni az almát. Találkoztunk a lengyel agrárminiszterrel is, mellettünk áll.
– Karácsonyig el nem megyünk – zúgja a tömeg, s miközben a varsói látogatás részleteit tárgyalják, mi a nagyvarsányi Sebestyén Józseffel és a vásárosnaményi Nagy Miklóssal félrevonulunk kicsit számolni. Mindketten tapasztalt almások, s mindketten kikérik maguknak, hogy bárki is azt állítsa, a gyenge minőség miatt ilyen alacsony a felvásárlási ár.
– Aki ezt állítja, az keveri a szezont a fazonnal, az iparit az étkezési almával – mondják. – De arról nem beszélnek, miért a magyar almasűrítménnyel javítják fel a kínait, s arról sem, hogyan lesz a tőlünk hetven-nyolcvan forintért átvett étkezési almából az üzletekben három-négyszáz forint. Arról se igen beszélnek, hogy mennyit drágultak a vegyszerek, a műtrágyák, az üzemanyag. És arról is csak mi tudunk, hogy művelési kötelezettség nyomja a gazdákat, veszteséges termeléskor se mondhatjuk azt, hogy „isten véled, almafa”, s gyerünk, neki a buldózerrel! De télen biztosan lesznek, akik nekimennek a fáknak. Mintha ők lennének a bűnösek.