Hugya Lajos, a Vadember

A Szerencs melletti Legyesbénye polgármesterének, Hlivják Lászlónak két éve jutott eszébe, hogy naptáruk csak a tősgyökeres legyesbényei emberekről szóljon. A 2007-esről egyedül Hugya Lajos maradt le, nem egészen véletlenül, a fotózáskor egyszerűen nyoma veszett. Egyébként is ritkán látni a faluban, kint lakik a bényei hegy Harasztosi dűlőjében. Távol a civilizációtól, egy olyan házban, ahol vizet hidroforral vesz a kútjából, „spóron” melegít, áramot aggregátorral termel. Ezen a környéken legfeljebb vadmadár fészkel, a tüskés bozótban rókák hajszolnak üregi nyulakat, méhészeknek viszont az akácerdő kész paradicsom.
Az idei naptár készítésekor a Vadember épp a faluban kóricált sóért, gyufáért, borért, mikor pechjére belebotlott a polgármesterbe, aki a torzonborz alak láttán felkiáltott: „Lajos! Mosakodj és öltözz! Irány a szerencsi fényképész! Ne várjuk el tőle, hogy felmásszon a viskódig!” Hugya Lajos cseppet sem örült. Sose hagyta magát fotózni, de ha ellenszegül, erőszakkal hurcolják a műterembe.
Irdatlan porfelhővel a kocsi mögött az önkormányzatnál dolgozó Bús Zitával eredünk Hugya Lajos nyomába. A lány egy fák mögött megbújó rozoga házra mutat; itt lakik a Vadember a feleségével, de most éppen méhészkedik az erdőben. Ilon, a neje állítólag lengyel, szófukar teremtés, miatta kár megállnunk. A házaspár önellátó, zöldséget termeszt, baromfit tart.
– Kezét csókolom! – törli szitás ülepű nadrágjába kezét a bokrok mögül előbukkanó sovány férfi, felső testét épp csak takarja a lukas trikó. Egy falócára ülünk beszélgetni. – Már 65 éves, rendes nyugdíjas vagyok! – jelenti ki büszkén. – Havi 30 ezer 700 forintot hoz a postás. Vagyis nem hozza, mert fáj a lába, én járok le érte a faluba. Sok évet lehúztam a téeszek juhászataiban. A feleségem csak 13 ezer forint járadékot kap, mivel sose volt munkahelye a gyerekek miatt. Nekünk ez elég, megvan mindenünk! – vigyorog kedélyesen. – Huszonöt éve jöttem föl erre a hegyre. Van lent házunk, az öcsém lakja, de én olyan életre vágytam, ahol nekem senki nem parancsol! Pedig nem vagyok embergyűlölő. Nemrég volt az 50. osztálytalálkozónk, jól szórakoztunk! A gyerekeket főleg szeretem, ők is engem. Nyolc gyereket neveltem fel! Abból egy Iloné, a második feleségemé, hét saját. Papíron, mert mit tudom én, tán több is van belőlük. Családosok már, szanaszét költöztek, unokáim is vannak. Néha feljárnak hozzám: „Apu, adjál egy kis krumplit, zöldséget, tojást!” Valami mindég kell nekik. Nekem meg van, még a paprikát is magam őrölöm. Gyufa, cigi, só, kenyér, bor; ilyesmit veszek csak a boltból.
Amúgy juhászcsaládból származom. A juhászok büszke népek! Értek a földhöz, az állatokhoz, de inkább juhaim voltak. Tehenem, egy lovam is, ezt sajnos szerszámostól ellopták. Már csak kecskét és tyúkot tartok, s az öcsémmel közösen van méhészetünk. Az összes felmenőm juhász volt. Apám huszár őrmester is, Nyíregyházán a lóidomító részleg vezetője. De kikerült a frontra, meghalt, mikor hat hónapos voltam. Tízévesen már dolgoztam, mert a nevelőapám kegyetlen ember volt. Nem végeztem el az iskolát, másodévesen kivett a sátoraljaújhelyi kertészeti technikumból, a juhok és a föld végett. Pedig hogy szerettem a virágokat! Gyümölcsfát, szőlőt oltani! Botanikus akartam lenni. Itt a háznál gyümölcs sincs, azt is ellopnák. De a szőlőmre ügyelek, hogy szőlőlé legyen belőle, mármint bor. Idejét se tudom, mikor ittam vizet. Megtehetem, ezért sok az irigyem. A szabadságomat irigylik, meg a könyvtáramat, még a bűnömet is!
Tizennégy éve én pofán vágtam egy rendőrt, ültem érte 45 napot. A faluba vittem a lányomnak hagymát, krumplit, utána megszomjaztam, bementem a Vaddisznóba. Jövök ki a kocsmából, és látom, hogy a rendőr, aki korábban ugyanott szeszelt, rángatja a lovam istrángját. Bemérgedtem, odacsaptam! Aztán lecsuktak, de hogy szétlopják a házamat a hegyen, az senkit nem érdekelt!
Meg aztán ott a könyvtáram. Csak egy szekrény több száz könyvvel. Egyszer eláztak, mert az eső becsorgott a tetőn, aztán kiszáradtak. Szeretek olvasni. Útleírásokat, Cooper-könyveket. Rejtő Jenő a kedvencem! Az a zsivány duma óriási! Olvasok Bibliát is. Római katolikus vagyok, nagybátyám kántortanító volt, hittanra járatott. Kegyetlen, de vallásos nevelésben részesültem.
Amikor megtudtam, hogy a falunaptár címlapjára kerültem, a gyerekeim nagyon örültek, én meg csak vakaróztam. Azért kiraktam a falra. Gyűlölöm, ha fotóznak! A főnök, vagyis a polgármester miatt vállaltam, igen rendes ember. Azt mondják, úgy néz ki rajta a pofázmányom, mint Ferenc Józsefé. Hát, én szebb vagyok, mint császárunk és királyunk! Mikor hosszú szakállam volt, Kossuthnak hívtak, csak ugye rólam még nincs szobor. Majd lesz! Egy cigány asszony száz évet jósolt nekem. Addig megülök fenn a dombon, és számolom a nyulakat…