Kinek érik a fekete dió?

A  Bodrogköz északi karéjában lévő kétezer lelkes Ricse a rendszerváltás után jutott bajba, mikor a községet foglalkoztató, jól gazdálkodó téeszt „szétverték”. Vécsi István 1989-ben lett tanácselnök, s máig polgármestere a falujának, jelenleg parlamenti képviselő is.   
Az ötvenéves, valaha növénytermesztési üzemmérnök faluvezető szerint először szinte lehetetlennek tűnt tartósan értékteremtő munkát kitalálni, amivel a faluban élő mintegy háromszáz szakképzetlen romának is megélhetést nyújtanak. A közmunkás erdőtelepítés Vécsi István ötlete volt, amire már a kilencvenes években is adtak pályázati támogatást. Az erdőhöz viszont terület kellett, nem is kicsi. Ezért az önkormányzat akkori áron felvásárolta az összes eladásra szánt kárpótlási jegyet és a gyenge minőségű földet. Mindenki elégedett volt. A gazdálkodni nem akarók éppúgy, mint a község vezetői, mivel megszereztek egy erdősítésre alkalmas, összefüggő, 106 hektáros területet.
– Az akác, tölgy, nyárfa, kőris és fekete dió elültetésére főként az addig segélyen tengődő romák jelentkeztek – meséli a polgármester. – Őrültek, hogy végre rendes fizetést kapnak, amiből nyugdíjra, kölcsönre is jogosultak. Az erdő a mai napig munkát ad nekik, mert metszeni, ritkítani, kitermelni, új fákat telepíteni, a kivágottakat feldolgozni folyamatosan kell. A kitermelésből már hárommillió forint bevételünk volt. Lesz is még, hiszen az erdőt mi az unokáinkra gondolva ültettük, mikor a drága bútorfának való fekete dió is földbe került, ami leghamarabb 80 év múlva lesz vágásra érett.
– Kezdésnek jó volt – mutat a nyárfasorokra a polgármester –, de tudtuk, hogy ez nem lesz elég a foglalkoztatásra. Kezdeményezésünkről azonban, a torinói testvérvárosi kapcsolatunk által, tudomást szerzett Manzi úr, az olasz parlament akkori szenátora. Az ötletet annyira jónak találta, hogy még a személyi titkárát is elküldte hozzánk tapasztalatszerzésre. Náluk ugyanis a leggyakoribb közmunka az utcaseprés, ami szükséges, de nem értékteremtő munka, és hosszú távon nem termel hasznot egy közösségnek.
Ami a hasznot illeti, Ricsén az erdősítés után is sok minden történt. Pályázatból, jórészt közmunkával tájház épült egy lepusztult tüzépes épület helyén. A falu szégyenének tartott csúf disznólegelőn pedig 2001-ben felavatták a Zukor Adolfról, az Amerikába vándorolt világhírű filmgyárosról elnevezett művelődési házat. A közmunkásokkal minden építkezés kevesebbe került; a színháztermes művelődési ház például 130 helyett csak 85 millióba. A falu közepén egy lakatgyári romos épületet bagóért, 100 ezer forintért vették meg. Felújították, és kiadták a csökkent munkaképességűeket foglalkoztató START cégnek, ma ötvenen dolgoznak benne. A falu néhány lerobbant épületén most is közmunkások szorgoskodnak, s a virágosításáról elhíresült Ricsén a közmunkások által épített üvegházban télen is pezseg a munka.     
A különböző programokra évente körülbelül 50 millió forint pályázati pénzt kap az önkormányzat, ez 150-200 családnak biztosít feladatot. Vécsi István szerint az évek során kitartó csapat jött össze; a nők kertészkednek, a férfiak építkezéseken dolgoznak. Bár többen lennének, de a keretek sajna szűkre szabottak. Ricsén azonban romák és nem romák egyformán tudják, a fizetségen túl magukért is dolgoznak. Erdőjüket, virágaikat senki nem szokta megdézsmálni…