Tanítható az emberséges élet?

Az elemiben kiváló fiú taníttatását apja ellenezte, és valójában nagyapjának köszönhette, hogy végül a keszthelyi premontrei szerzetesek gimnáziumába került, és internátusban nőtt fel.
– Színjeles tanuló voltam – meséli Hársing László. – Francia nyelven érettségiztem. Származásom révén németül folyékonyan beszéltem, matematikát és latint okítottam. Házitanítói fizetésemből édesanyámat is segítettem, mert apám 13 éves koromban mindkettőnkkel megszakította a kapcsolatot. Korán önfenntartó lettem.
Aztán 1948-ban, az érettségi előtt elzavarták a szerzeteseket, s egy rendkívül gyatra új tanári kartól kaptam meg a kitűnő bizonyítványt. De szerzetesrendi diákként esélyem sem volt az egyetemre. Vallásosnak lenni szinte bűn volt. Az viszont nem, hogy az egyik „állami” tanáromról kiderült, tagja volt a nyilas pártnak, majd benyomult a kommunisták közé, egy másik meg keretlegényként kínozta az internált zsidókat.
Hársing László érettségi utáni története folytonos pendlizésből állt. A csornai premontrei szerzetesrendben a feloszlatásáig tanárkodott. A zalai állami gazdaság könyvelését csak kis ideig bírta, a világi papokat képző veszprémi szemináriumban pedig addig taníthatott, mígnem megrohanták őket a fekete bőrkabátosok. A veszprémi egyetem vegyipari szakáról elutasították, az egri tanárképző matematika–kémia szakára viszont elfelejtettek róla „referenciát” küldeni, és így felvették. Innen egy tanulmányi versenyen elért győzelemmel jutott a szegedi egyetem kutató matematika szakára.