Antidekameron

 Anti elpirult, ami igencsak ritka jelenség egy ötvennyolc éves férfi esetében. Andi pedig zavarában a táskájában kezdett matatni, eljátszotta, hogy lázasan keres valamit.
Mindketten szerették volna elkerülni ezt a találkozást. Meg mindent, ami ezután következhet, hiszen az a szeptemberi nap, amikor Anti a nagybani piacról hazafelé autózott, megpecsételte kettőjük kapcsolatát.
Feketére száradt napraforgótáblák, vágásra kész kukoricamezők szegélyezték az útját. A sárguló falevelek, a bágyadt napsütés az elmúlást juttatta eszébe. Csak az utóbbi években gondolt erre, de nem nagyon izgatta, mert ez a természet rendje. Egyébként is, még mindig fiatalnak érzi magát, különben nem tudna reggeltől estig robotolni a fóliasátor alatt. Van két szép felnőtt gyereke, harminc felé közelednek, de nősülni egyik se akar. Nem is nógatja őket, addig jó nekik, míg élik a legényéletüket. Bárcsak ő is velük mehetne szórakozni, hiszen valami nagyon hiányzik az életéből. Valahányszor erre gondol, mindig úgy elszomorodik, hogy nem győzi magát vigasztalni a présházban. Olyan magányosnak találja magát, mint a szőlőjében felállított madárijesztő. Pedig van felesége és szereti is. Csakhogy az asszony soha nem volt hozzá gyengéd, úgy viszonyult hozzá, mint egy darab fa.
Antit ez eleinte nem zavarta. Örült, hogy a lány, akibe végtelenül belehabarodott, az övé lett. Csak később jött rá, hogy a felesége nem szerelemből ment hozzá, hanem azért, hogy ne legyen vénlány. Vajon, milyenek lettek volna az együttlétek, ha a felesége viszonozta volna a szerelmét? Több százszor elképzelte ezeket a jeleneteket, és utána nem maradt más, mint a sóvárgás valami ismeretlen dolog után. Antinak ugyanis nem volt más nő az életében. Mi lenne, ha egyszer kipróbálná egy szép, fiatal nővel is?  És az talán megcsinálná neki azt is, amiről a felesége hallani se akart. Sokszor megfordult a fejében a gondolat, hogy félrelép, de soha nem volt hozzá bátorsága. Pedig az asszony már rég lehúzta a rolót, évek óta külön szobában alusznak. Ő pedig hajnalonként döbben rá, hogy még férfi a javából.
Nem halhatok meg úgy, hogy nem tudom meg, milyen az igazi gyönyör. Ezt mondogatta magában, amikor száraz szotyolakórók és aszott kukoricalevelek integettek neki. És az út szélén álló lányok, akik pár ezer forintért teljesítik az autósok kívánságait. Ha most nem állsz meg, akkor végleg búcsút mondhatsz az édes életnek, biztatta magát némi öniróniával. Közben a rádióban Máté Péter azt énekelte, hogy „Most élsz”, s ez a dal is bátorította, hogy megálljon a két nagy szántóföldet elválasztó erdősáv mellett.
Egy hirtelenszőke, barna szemű lány állt ott miniszoknyában és csizmában.
– Miattam állt meg? – kérdezte meglepődve. Anti csak bólintott szemérmesen, majd a lány elkezdte sorolni az árakat.
– Sejtettem, hogy azt akarod. De csak gumival csinálom! Van nálad? – szegezte neki a kérdést tegezésre váltva.
– Nincs – mondta Anti. Ekkor a lány matatni kezdett a táskájában, majd idegesen felkiáltott:
– Basszus, elfelejtettem betenni! Hiába, így van, amikor az ember reggel kapkodva siet el otthonról. De, sebaj, átszólok mobilon a barátnőmnek, itt áll az erdősáv másik felén.
Egy perc nem telt el, s máris jött egy nem kihívóan öltözött, szép arcú fiatal nő. A férfit mintha leforrázták volna, amikor felismerte Andit. Egy faluban laknak, legjobb gyerekkori barátjának a lánya. Három gyereke és egy munka nélküli férje van.
– Csókolom, Anti bácsi!
– Szervusz – bólintott a férfi, de több hang nem jött ki a torkán. Erőltetett mosollyal beült az autóba és elhajtott. A visszapillantó tükörben látta, hogy a két nő hosszasan néz utána.
Mindez négy hónapja történt, de a faluban nem keringenek pletykák se a fiatalasszonyról, se az őszülő halántékú férfiról.