Szervezetlen orvoslégiósok

Amikor átjöttem, nem találtam állást – emlékszik vissza, a nevét nem vállaló, a Vajdaságból a kilencvenes évek közepén Budapestre költözött gyermekorvos. Nem akar hálátlannak tűnni, de a hazai egészségügyben nagyon rossz tapasztalatokat szerzett. – Indítottam egy vállalkozást, tíz évig abból éltem, hogy ügyeltem, havonta tíz-tizenkét alkalommal.  Az ügyeletért nagyon kevés pénz jár, aki nincs kényszerhelyzetben, nem is vállalja. Ezt elfogadták, de mondjuk, már helyettesíteni nem engedtek. A háziorvosok attól rettegtek, hogy elviszem a pácienseiket. Azután 2006-ban ennek is vége lett, jött, hogy milyen sok az álvállalkozó. Már ügyeletre sem szerződtek vállalkozókkal, kénytelen voltam alapítani egy bt.-t. Az lett a vége, hogy nemrég hitelből vettem egy praxist. Nagyon nagy összegbe került, de legalább most van biztos bevételem. Meg legalább ez nappali munka.
Hogy mekkora az orvoshiány, arra vonatkozóan nincsenek pontos adatok. A Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István szerint nyolcszáz fő távozik évente külföldre. Az egészségügyi miniszter idén október végén egy interpellációra válaszul azt mondta, hogy idén januártól addig négyszázhatvan engedélyt adtak ki. Az egészségügyi minisztérium sajtóosztályától kértünk friss adatokat, az elvándorlásról azonban nem kaptunk. Legalább annyit megtudtunk viszont a külföldi orvosokról, hogy 2007-ben 107, más államban kiállított orvosi és 13 fogorvosi oklevelet ismertünk el.
Utánpótlás-nevelés
Magyarországon ma már évente kevesebb friss diplomás orvos kerül ki az egyetemekről, mint ahány ahhoz kéne, hogy a jelenlegi ellátottsági szintet lehessen tartani. Karádi István, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem dékánja a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról beszélt, hogy kilencszáz orvost képezünk egy évben, holott ezernégyszázra volna szükség. Az egészségügyi minisztérium szerint tavaly 883 orvos került ki az egyetemekről, ebből 222 fő külföldi volt.
– Vannak klasszikus hiányszakmák – mondja dr. Baráth Lajos, a makói Diósszilágyi Sámuel Kórház főigazgatója. Hozzá már azután jutottam, hogy nagyobb városi kórházakban rendre elutasítottak: nincs orvoshiány, náluk ne is keressem. – Aneszteziológus, patológus, véradó orvos, ezeken a területeken nekünk is folyamatosan hiányunk van. Radiológusunk talán most lesz. A válság miatt megint új helyzet van, három orvosom ment el Svédországba november elsejével. Radiológus, belgyógyász, sebész. Igyekszünk a helyzetet megoldani. Nem lesz egyszerű. Akik jelentkeztek a hirdetésre, azoknak olyan anyagi bérigényük van, amit a jelenlegi finanszírozási körülmények között nem tudunk megadni.
– Azt hittem, hogy a közalkalmazottak bére törvényben szabályozott.
– Attól az intézményvezető fölfelé eltérhet. Mi csak legfeljebb nagyon kis mértékben tudunk, főleg hiányszakmák esetén. Ennek ellenére a kórház helyzete viszonylag stabil, van jövőképünk; és vannak ugyan finanszírozási gondjaink, de nem vagyunk eladósodva. Ez ma már jónak számít. Megpróbáljuk a humán erőforrást az értékén kezelni, minden problémára mozdulunk.
– Arra nem gondoltak, hogy esetleg külföldön hirdessenek?
– Nem zárunk ki semmit. Van Romániából származó kollégánk is, közel van a határ. De a problémát csak országos szinten lehetne megoldani, ha törvényben garantált, elfogadható és biztonságos életpályamodellt tudnánk nyújtani az orvosainknak.
Ezen már a szaktárca is gondolkodik: „Biztonság és partnerség: Feladatok az egészségügyben 2010-ig” programjában alapvetően arra az álláspontra helyezkedik, hogy a probléma nem az orvosi fizetéssel, hanem a képzéssel és az intézményi struktúrával van. A gondok megoldására majd pályázni lehet, ez a cirka hatmilliárd forint forrás azonban meglehetősen kevésnek tűnik akkor, amikor az elvándorlás fő oka a célországokbeli öt-tízszeres jövedelem, összevetve a hazai, jövőre várható nyolcszázalékos reálbércsökkenéssel.
Orvosbeültetés
A fentiekből már kiderül, hogy a magyar egészségügy elhanyagolható számban ugyan, de alkalmaz idegenlégiósokat. Elsősorban vajdasági és erdélyi magyarok, illetve a nálunk tanuló és itt maradt arab orvosok dolgoznak Magyarországon – olyat azonban nem találtunk, aki a közelmúltban érkezett volna. Olyat sem, akit igazán az anyagiak motiváltak. Az erdélyiek a román forradalom, a vajdaságiak a szerb háború idején jöttek át nagy számban, a változatos államokból érkező arab orvosok fő motivációja a szakmai fejlődés lehetősége volt és az, hogy itt alapítottak családot. Jövetelükben szervezettségnek nyomát sem leltük.
– Arra gondoltam, hogy mivel itt végeztem az egyetemet, itt fejlesztem tovább a karrierem, itt szerzek szakvizsgát – magyarázza dr. Fikri Alwan, a Kecskeméti Megyei Kórház jemeni származású orvosa. Az arab emberek jellegzetesen udvarias és körültekintő módján fogalmazó doktornak már folyamatban van a magyar állampolgársági kérelme. – Lehet, hogy a továbbiakban haza is térnék, de tekintettel a jó kollegiális viszonyra meg a magyar élettársamra, azt a döntést hoztam, hogy maradok Magyarországon.
– Jobb vagy rosszabb lenne a helyzete, ha visszament volna Jemenbe az egyetem után?
– Anyagi értelemben jobban állnék. Szakmai szempontból, ha hazamegyek általános orvosként, nem azt várják, hogy még ott kezdjek gyakorolni, tapasztalatot szerezzek, hanem mint Európából érkezett szakembernek, rögtön munkába kellett volna állnom. Vagyis szakmai értelemben itt több lehetőségem van fejlődni.
– És a szakma megbecsülése?
– Körülbelül egyforma a két országban, azzal a különbséggel, hogy Jemenben nyilván nagyobb lenne a kapcsolati hálóm, mint itt.
– Nem gondolt arra, hogy akár tovább is mehetne, teszem azt, Angliába?
– Én egy dologra soha nem mondom azt, hogy soha. Öreg még nem vagyok. De tudom azt is, hogy ha innen elmegyek, akár haza, Jemenbe, bizonyos értelemben akkor is mindent újra kell kezdeni. Egy társadalom, egy karrier, egy kórház, egy rendszer: meg kell szokni újra és újra. Nem biztos, hogy érdemes azért elindulni, mert ott nagyobb a fizetés. Voltak kollégák, akik kimentek, és vissza is jöttek. Ott sem olyan vidám a helyzet.