Teve az autóúton

Vegyük először is az indiai nagyvárosok közlekedését. Nem volna evvel semmi gond, ha nem volnának az indiaiak olyan mérhetetlenül sokan. Igaz, hogy autója kevés embernek van, ám sok ember kevés autója is sok autó – ezért aztán állandó a zsúfoltság. Annyira, hogy ha az összes szabályt betartaná a derék indiai, akkor vélhetően egész napos programjává válna, mondjuk, Delhi egyik végéből a másikig eljutni.
De nem tartja be, hanem halad, ahogy tud.
Legfőképpen, nem veszi figyelembe a közlekedési sávokat. A főútvonalak általában kétsávosak, ám azon négy-öt sávnyi jármű halad egyszerre, szorosan egymás mellett.
Az összeütközés elkerülhetetlen, gondolja az európai utas, ám a két hét alatt, amíg az ország közlekedését volt módom tanulmányozni, mindössze egyetlen felborult autóriksát láttam. A titkuk: a jármű legfontosabb kelléke a duda. Amikor az indiai az autójával előbbre akar furakodni, azonnal vad dudálásba kezd – s ami a legérdekesebb, mindettől nem lesz ideges az elöl haladó jármű vezetője, nem kezd el ordibálni, hanem, ha tud, arrébb húzódik. A járművek egy részén ott a felirat: Horn, please. Dudálj, kérlek.
A dugók az indiaiak leleményessége ellenére elkerülhetetlenek. Amint beáll a kocsisor, mintha földből bújtak volna elő, azonnal megjelennek az árusok. S árulnak szappantól kezdve emléktárgyakon át vízipipáig mindent. Nyomukban szorosan ott lépdelnek a koldusok, s mutatnak a szájukra, hogy nemcsak pénzt, de ennivalót is elfogadnak.
Ha egyszer kiért az utas a városból, avval sem jár sokkal jobban. Mindezt a Delhi és Agra közötti kétszáz kilométeres szakasz végigbumlizására alapozva állítom. A mutatványt egyébként csekély öt óra alatt abszolváltam. Hiába köti össze ugyanis a két várost kétszer kétsávos autóút, ha arra boldog-boldogtalan rámehet. Legbelül az autók, mellettük a teherautók, kijjebb az autóriksák – a háromszemélyes járműbe néha tizenöten is zsúfolódva –, őket a bivalyfogatok követik, végül azok, akik maguk vezetik az állataikat. Elefántot ugyan nem láttam az autóúton, de tevét igen.
Könyörgött is szegény Suzuki – akinek két indiai gyára is ontja a járműveket – egy év elejei konferencián, hogy építsenek új utakat az országban. No, nem az indiaiak miatt aggódott – azoknak van idejük –, hanem saját maga miatt. Gyárai termelékenységét ugyanis nagymértékben csökkenti az a tény, hogy az alkatrészek a lehetetlen közlekedési helyzet miatt nem jutnak el időben az összeszerelő csarnokokba.
Jövőre indul be egyébként az ország ipari moguljának, Ratan Tatának az az autógyára, amelyből kétezer dolláros autók gördülnek majd ki. Ennyit még elég sok indiai megengedhet magának, vagy ha nem, hát kap majd kölcsönt valamelyik banktól. Immár sok embernek lesz sok autója. Mindevvel egyszerre több gond is megoldódik majd: nemcsak új lakásokra, de új munkahelyekre sem lesz szükség, az indiai autótulajdonos ugyanis egy vége nincs dugóban fog naphosszat ücsörögni.