Elmélkedés

Január 11-én a katolikus egyház Jézus megkeresztelkedését ünnepli. Márk evangéliumában ez az első alkalom, ahol találkozunk Vele: „Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, s megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban” (1.9).
János körül azok gyűltek össze, akik bűneiktől akartak megtisztulni. Ennek jele volt a „keresztség”: a Jordánban való megmerítkezés. Jézus közéjük áll, pedig ha valakinek, neki nincs mit megbánnia. De hát ez a programja: bűneink terhét magára veszi, sorsközösséget vállal velünk, bűnösökkel. Ezért hasad meg most feje fölött az ég, ezért jelenti ki az Atya: „Te vagy az én szeretett fiam, benned telik kedvem.”
Márk evangéliumában egymásra villan a kezdet és a beteljesedés. Jézus kereszthalálakor a szentély függönye hasad meg, s az égi hang helyett egy római százados – talán a kivégzőosztag parancsnoka – mondja majd ki: „Ez az ember valóban Isten fia volt” (15,39).
Az ösztönös ember önkéntelenül azon igyekszik, hogy elkerüljön minden bajt, megszégyenülést, s a nehézségeket a lehető legkönnyebben megússza, akár úgy is, hogy másokra hárítja őket. Mi nem ezt tanuljuk Jézustól. Mások bűnében nem akarunk osztozni, de kivételes sorsot nem igénylünk magunknak. Testvéri szívvel – s gyermeki bizalommal a világot emeljük Isten elé.