Uniós Bújócska

Románia uniós tagország, és egy darab személyi igazolvánnyal gond nélkül ki-be lehet járkálni a határon. Arra gondolhatnánk még, hogy a nevezett hölgyek nagyon hiányoztak volna valakinek – például a román rendőrségnek –, de még csak erről sem volt szó, a lyányok minden érthető ok nélkül, úgymond úri passzióból kucorogtak a padlólemez alatt. Hogy miért, azt csak ők tudják pontosan, és ez még a jobbik eset.
Azért ötletünk nekünk is van. Az egyik, hogy a hölgyek megszokásból másztak be a padlólemez alá. Csak az általános kelet-európai kishitűség: semmi keresnivalónk a szép tiszta Nyugaton, de hát mégis arra visz az út. Önökkel is megtörténhet: megáll a kisbusz, az ember reflexből felhajtja a padlólemezt, és már kucorodik is be alá, nyújtja a pénzt a csodálkozó sofőrnek, Bandikám, majd Balástyánál kopogj kettőt, akkor rágyújtunk. Bandikám nem érti, de ő meg azt szokta meg itt Kelet-Európában, hogy nem kérdezünk semmit, szóval ránk csavarozza a fedelet, legalább több utas fér el.
A másik lehetőség, hogy szimpla kalandvágyról van szó. A régi szép időkben a magyar–román határ tiszta adrenalinfröccs volt, pláne a románoknak, egy csúnyább kolbászért persona non grata lehetett valaki, most meg épphogy a papírokat megnézik, még az alsógatyákat sem teregetik ki a csomagból, hogy kontrásak-e. Moldováig kell menni, ha az ember rendes határellenőrzést akar: átélni az ismerős, alaktalan szorongást, hogy vajon milyen potenciális fenyegetést jelenthetünk egy közepes méretű államra. Egy tisztességes határátkelésnél az ember mérlegre tétetik, na, ennek is vége az unió miatt. Nem csoda, ha valaki a maga módján megpróbál némi izgalmat lopni a dologba. Legalább lesz majd mit mesélni az unokáknak.