Pléhavatás

Az M43-as autópálya-szakasz Szegedről megy majd a román határra. Hatvanegymilliárd forintba fog kerülni, aminek egyharmadát a magyar állam, kétharmadát az unió állja. Románia és Bulgária uniós csatlakozása óta ugyanis napi két-háromezer kamion szabadult rá a kétsávos útra, amelyek ráadásul az egész országot jó tempóban szelhették át, hogy itt, az utolsó negyven kilométeren nagyvárosokon és kis falvak füzérén totyogjanak keresztül. Konkrétan Szeged forgalmának felbecsülhetetlen része abból áll, hogy az M5-ösről, Budapest felől megjön több ezer kamion, és a Dorozsmai úton, a Kossuth Lajos sugárúton, majd a Nagykörúton keresztül elcsühög a Tiszáig, ötszáz méterenként megáll a lámpánál, ott pöfög két percet, aztán indul tovább, és maga után vályút szánt az aszfaltba. Azután, mint aki jól végezte dolgát, átkel a hídon, és ha nem alszik el a sofőr, akkor Szőreg felé elhagyja a várost. A Nagykörúton keresztbe biciklizni olyan, mint a hullámvasút, csak sajnos, ritkán zöld a lámpa, és akkor is kevés ideig, kell ugyanis az idő a kamionoknak.

Ami a százhatvanezres Szegednek mondjuk így: kellemetlen, az inkább brutális a jóval kisebb Makónak, amely ugyan harminc kilométerre található a Dél-Alföld központjától, de ez a harminc kilométer az életét becsben tartó sofőr számára háromnegyed órás út. Nem csoda, ha a térség nem győz örülni az M43-asnak: felavatták az alapkövet, most felavatták a táblát; sőt épül egy híd, azt külön is fel lehet majd avatni. A sztráda a tervek szerint jövő nyáron, az önkormányzati választások előtt ér Makóra. Tényleg csak a kisördög mondatja velem: olyan soha nem lesz, hogy valami a ciklus közepére készül el?