Magyar Stradivari a panelből

Ügyes keze lévén órás lett, majd a kohászatban elektroműszerész, ám sorsával sosem elégedett meg. Stradivariról szóló cikkeket olvasott és gyűjtött, s tudta, neki „más” dolga van a világban. Például megfejteni a titkot, miért különlegesek ezek a hegedűk, amelyekből ma talán 550 lehet a világon, s áruk 800 millió és egymilliárd forint között mozog.

 

Kollégái persze bolondnak tartották, amikor 1989-ben, harmincnégy évesen, tizenhat munkaév után, „biztos” állását odahagyva vándorlegénynek szegődött az olaszországi Cremona nemzetközi hegedűkészítő iskolájába.

 

– Ma már tudom, nincs titok – mosolyog Péteri Károly. – Van viszont belső ráhangolódás, és végtelen precizitás. Ez adja azt a tökéletességet, amivel Stradivari lekörözte kortársait. A tanultak és a lassan 30 éves tapasztalat alapján ma már én is kiváló hegedűket készítek. Persze nem a legjobbat, mert ilyen a világon nincs! Van jó és rossz. A többi mítosz! A zenészek persze elájulnak egy 300 éves Stradivari-hegedűtől.

 

De mi van, ha a zenész nem tudja, hogy Stradivarin játszik? Végeztek egy kísérletet erre: hat hegedűről állították, hogy híres olasz mesterek munkái. A művészek azonban nem tudták, hogy nem mindegyik hegedű az, és így értékelték a hangszereket. A legtöbb pontot végül egy hegedűkészítő iskola diákjának hegedűje kapta. Utána egy Stradivari következett, majd egy Carcassi. Hát így működik a mítosz.

 

A valóság és a mítosz különbségét Péteri Károly később is megtapasztalta. Hazatérve Olaszországból látta, a kohászatban itthon lassan mindenki elveszti az állását, ezért gondolkodás nélkül visszatért Itáliába, hogy tovább tanuljon. Később aztán pár száz euróért készített hegedűket olasz mestereknek, akik beleégették nevüket a Péteri-hegedűkbe, és szép haszonnal eladták a hangszert. Lassan mégis sikerült összespórolnia annyit, hogy szerszámokkal visszatérve a magyar mester itthon megnyithassa műhelyét.

 

Idővel aztán a kuncsaftok is megjelentek, külföldről is egyre többen, még a svéd király is Péteri Károly hegedűjét hallgatta. Ám Pé­­teri úr, akinek névjegyén az áll: „Ha hegedűje hangja éteri, márkája biztosan Péteri”, még most sem állapodott meg. Arról álmodik, egyszer talán festeni fog, ugyanis gyerekkora óta vonzza a vászon és a színek harmóniája. De lehet, hogy hordót készít vagy díszes kardot kovácsol. A lényeg, ahogy ő mondja: csak anyaggal alkothasson! Ám legnagyobb álma, hogy 12 éves, az „anyagra” szintén fogékony fia tovább viszi a tradíciót. Mint ahogy az olaszoknál szokás…