Vadonleső

Budapest egyik zöldövezetében lakom. A számítógép, amit gyerekeimmel és férjemmel „forróváltásban” használunk, a lakásunk egy kicsi, de minden oldalán ablakkal határolt helyiségében áll.

Hazai életGábor Móni2009. 09. 18. péntek2009. 09. 18.
Vadonleső

 

Ahogy ülök és ütöm a billentyűzetet, egyre gyakrabban vendégem egy kis mókus. Itt lakhat valahol a közelben. Az útja a vezetékes telefon drótján fut keresztül. Talán nincs is egyedül. Talán többen járnak erre. Esetleg egy egész mókuscsalád. Eleinte, mikor megjelent, szaladtunk, lestük őt. Aztán megszoktuk, és ő is minket. Már mi sem szaladunk, és ő is nyugodtan, félelem nélkül közlekedik a vezetékünkön. Mindössze ennyi a kapcsolatunk. És úgy tűnt, ez így is marad. De ma reggel érdekes hírt hallottam a rádióban. Nemrégiben új kezdeményezés indult Magyarországon, melynek célja, hogy felmérje országunk területén a különböző állatfajok elterjedését, veszélyeztetettségét. Az adatbázishoz bárki hozzájárulhat értékes információval, ha meglátott egy mókust, vagy elsétált előtte egy süncsalád. Nem kell mást tenni, mint a http://www.vadonleso.hu honlapon egy műholdas térkép segítségével meghatározni a találkozás helyszínét, kitölteni egy viszonylag egyszerű adatlapot, és máris tettünk valamit a körülöttünk lévő állatokért. Ha érdeklődőbbek vagyunk, a honlapon szakembereknek tehetjük fel kérdéseinket, és meg is beszélhetjük velük megfigyeléseinket.
 
Én bejelentem a mi mókusunkat. Legyen neki és csa­lád­já­nak még szép hosszú, békés élete a minket, embereket szolgáló villanydrótok között.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek