Őrzünk és nem félünk

Nyakörv, szájkosár, lánc, rendben – szemrevételezi az általános rendőrkutya-vezetőképzés résztvevőinek felszerelését Schön Mihály szakoktató. A rendőrség dunakeszi központjában vagyunk: itt oktatják és vizsgáztatják az összes rendőrkutyát és gazdáikat. – Hosszú póráz, rövid póráz… Hámból a szintetikus anyagból készültet szeretjük. Ez viszont nem lesz jó. Két darab, teljesen egyforma labda kell. Ha a kutyának lehetőséget adunk rá, hogy döntsön, akkor dönteni fog, hogy ő, teszem azt, a puhább, harang alakú labdát jobban szereti, úgy viszont nem lehet dolgozni. Kutyakeféje kinek van? Rendben. Csak egyetlen nagyon szőrös kutyánk van, de azt akár a gyapjáért is megérné tenyészteni. Zseblámpa? Kell. Van, ahol nappal is, ugye? Klikker? Még egy fontos dolog. Karabiner. Minek is? Ha esetleg akció van, és levesszük a kutyáról a szájkosarat, akkor persze a legkönnyebb elhajítani a hátunk mögé, de ha vége van a hajcihőnek, nem olyan jó kilométereket kutyagolni visszafelé, hogy begyűjtsük a felszerelést. Ezért az okos kutyás a karabinerrel valahová odarögzíti a szájkosarat, így ni. Rendben. Valakinek van már elképzelése, melyik kutyát szeretné? Tündét láttuk tegnap, hogy a rácson keresztül biomágnesként vonzotta magához Lenoxot. Most akkor mindenkivel egyesével elbeszélgetünk, utána kimegyünk a kennelekhez, felszereljük a kutyákat, a ketreceket „üres lapát előre, teli hátra” technikával kitakarítjuk. Van kérdés?

– Mivel a hallgatók jelentős részének itt mutatjuk meg, hol van a kutya eleje, illetve a vége, ezért amennyire az idő engedi, előkészítjük a kutyákat – magyarázza Demeter István (Döme) szakoktató, aki elsősorban robbanószer-kereső kutyákat képez. Betárazott hat blökit egy kisbusz hátuljába, hogy némi operáns kondicionálásban részesítse őket.

– Az operáns kondicionálás azt jelenti, hogy a kutya cselekszik valami olyasmit, ami nekünk kívánatos, és mi azt megjutalmazzuk – magyarázza Döme, miközben belépünk egy tökéletesen üres, betonpadlós házikóba. – Amikor ezt a kutya tudattalanul, minden esetben megcsinálja, akkor adunk egy nevet a gyakorlatnak. Ehhez kell az ingerszegény környezet. Ha bejövünk, minden kutya tesz két kört, látja, hogy nincsen semmi érdekes, és odajön hozzám, várva a jutalmat. Ez az első feladat: hogy feltétlenül odajöjjön. Ha már jól megy, akkor tovább lehet lépni, és akkor ezért már nem kap semmit.

Kiugratjuk az első kutyát a kalitkából, és valóban: a blöki látható örömmel vonul be a kis házba, körbejárja a palánkot, beleszuszog a kezemben tartott magnóba, azután odaballag Döméhez, aki mindjárt egy darabka főzőkolbászt töm a szájába. Közben a másik kezében megszólal a klikker, egy apró szerkezet, ami csattintó hangot ad.

– Ez a hang erősíti meg a kutyát abban, hogy jó, amit csinál – magyarázza a szakoktató. – Társítja a jutalmat a klikkel. Viszonylag új eszköz, nemrég vezettük be: delfinek képzéséhez használták, de akár tyúkokat is meg lehet vele tanítani, hogy bizonyos színű kockákat kiválasszanak. Sok szempontból jobb, mint a szóbeli dicséret, egyrészt azért, mert a gazdi is lehet fáradt, feszült, figyelmetlen, és a hangszíne ezért mindig más, míg a klikk mindig egyforma. A másik előnye a klikknek, hogy rövid, tehát pontosan tudja az állat, hogy melyik volt az a pillanat, amikor valami nekünk tetszőt cselekedett. A hang egyben feloldás a kutyának – ha csak a klikk után mozdul ki a kívánt pozícióból, a feladatot megoldottnak tekintjük.

A gyakorlás végén előkerülnek a labdák, ez a végső jutalom. Két, egyforma labdára azért van szükség, hogy a jutalmat ne kelljen elvenni a jószágtól: az eb számára a mozgó, aktív labda mindig érdekesebb, mint az, ami épp a szájában van. Az egész foglalkozás nem tart tovább tíz percnél.