Boldog húst termelünk

Elhagyva a híres Művészetek Völgyét a Dunántúlon, mindjárt Monostorapáti után, a hegyesdi letérőnél szépen faragott kopjafa hívja fel magára a figyelmet. A fák mögött valami tanya- vagy majorságféle is felsejlik, érdemes bekukkantani. Főleg a lakói miatt. Egy magyar–angol házaspár lakik ott tizenhét éve, s a világ összes kincséért se mennének már el Sátormapusztáról. Gazdálkodnak, s élvezik a vidéki életet.

Ware Peter angol, a felesége, Borbála magyar. Angliában ismerkedtek össze. Borbála szüleivel 1956-ban, négyévesen került ki a szigetországba, majd tíz évvel később az édesanyjával vissza Balatonalmádiba. Nagy ugrás volt mindkettő, de talán épp ezeknek köszönheti azt, hogy majd később, már felnőtt fejjel viszonylag könnyen képes változtatni az életén. Hogy a nyüzsgő angliai élet után egy teljesen más életformát vegyenek fel, onnan nézve egy világvégi kis dunántúli falu, Hegyesd határában. Ahol az alapvetőnek mondott civilizációs feltételek is meglehetősen hiányosak voltak a kezdetekkor. Például ha bekapcsolták a tévét, leállt a hűtő, mert gyenge volt az áram. Másnak talán ennyi is elegendő lett volna, hogy már másnap visszarepüljön Angliába, de az ilyen csekélységek az ő kedvüket egyáltalán nem vették el.

– Hogyan vették volna, mikor láttuk, hogy a gyerekek milyen boldogok! – kínál bennünket hellyel és saját készítésű szörppel Borbála.
Az udvari fák árnyékában ülünk, igazi falusi, pontosabban tanyai idill részesei vagyunk. A ház árnyékában szelíd kutya szuszog, a lépcső tövében kismacskák vadásznak lepkékre, a bokrok alatt kecske mekeg. A fákon túli domboldalon pedig szürke marhák legelésznek. Vegyszermentes füvet, mert itt minden bio, lévén háziasszonyunk a Közép-dunántúli Biokultúra Egyesület elnöke.

– Dehogy gondoltam én balatonfüredi gimnazistaként, hogy egyszer, nem is olyan messze Füredtől, majd kecskesajtot készítek meg majoránnával bajlódok – nevet, miközben a nyarat itthon töltő egyetemista lányuk kávét meg házi süteményt tesz az asztalra. – Amolyan izgő-mozgó lányka voltam, akinek meg is adatott a lehetőség: érettségi után rendezvényszervező lettem. Mint disszidens gyereket ugyanis nem vettek fel főiskolára, de szerencsémre a műszaki egyesületek országos szövetségénél tolmácsként és szervezőként alkalmaztak. Egy idő után azonban szűknek éreztem azt a világot, és 79-ben kint maradtam Londonban. Isten hozta itthon, így üdvözöltek, de miután én nem voltam se üldözött, se idegen, ezzel ki is merült a támogatás kerete.

Kénytelen volt tehát a saját lábára állni. Dolgozott több helyen is, mikor aztán megismerte a férjét, Pétert, aki egy nagy számítógépes cég alkalmazásában állt, de már nagyon unta a csipeket meg a bezártságot. Kapóra jött, hogy Londonból lekerültek délre, és a férfinak nemsokára felajánlották a végkielégítés lehetőségét. Nem sokat töprengett, hiszen akkor ők ketten már saját kertben, gazdaságban gondolkodtak.

– Egy kis, külterületi kertes házban éltünk, és szebbnél szebb álmokat láttunk, de én tudtam, az mind szép, hogy tyúkokat meg nyulakat tartunk, de a szakmához még kevés. Valamelyikünknek be kell iratkozni egy komolyabb iskolába.
– És akkor a férje beült az iskolapadba.
– Nem, nem – tiltakozik –, én voltam az, aki beiratkozott a winchesteri agrárfőiskolára. Ott nagyon intenzív képzés folyt, s nem csak az elméleti tudnivalókkal tömték a fejünket. A traktorszereléstől a könyvelésen és a trágyakezelésen át a herélésig sok mindenre megtanítottak minket. Én például pont a harmincéves születésnapomon ültem először traktoron, emlékezetes volt – meséli, miközben egy kisebb hegyet igyekszünk megmászni rögtön a kert végében.

De nem egy klasszikus kertet kell elképzelni, hiszen itt nincsenek éles határok, a kert is észrevétlenül simul bele a hegybe, az erdőbe. A veteményesben idős asszony hajladozik, vendéglátónk édesanyja, épp zöldbabot szed a vacsorához. A férj valahol bent van Tapolcán, egy angol kislányt vitt be a városba, aki a Nyugaton már jól bevált gyakorlat szerint a tanyán vendégeskedik, cserébe a kosztért-kvártélyért segít a ház körüli munkákban, s közben magyarul is tanulgat.