Divatbemutató a tanyán

Molnár Sándor újlétai gazdaember ligeti tanyáján az idegen is kedves vendég. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy most is vagyunk a portáján vagy százan, akiknek jó, ha felét ismeri a gazda meg a felesége. A tanya előtti gyepen féltucatnyi vászonpavilon, lócák, székek, asztalok, a fasorban pedig tepsik, üstök, bográcsok – s fenséges illatok.

A falu, Újléta felől jöttünk, de jöhettünk volna Bagamér, Álmosd, Vámospércs felől is, az eltévedés legkisebb kockázata nélkül. A ligeti találkozóra vezető dűlők minden nagyobb kanyarjában, kereszteződésében ugyanis irányító táblák mutatják az utat. Kézzel vágott, kézzel pingált táblák – a rendezők kedvessége.

– Valamikor a tanyák mindennapos jellemzője volt ez a mára már igencsak megkopott figyelmesség – fogad bennünket a találkozó egyik kitalálója, a Budapesten élő író, forgatókönyvíró Halász Margit, aki az első tíz évét maga is itt töltötte. – Annyi tapintatot, kedvességét én azóta se tapasztaltam sehol, pedig ezek az emberek nem jártak irodalmi szalonokba, és nevelőnők se pallérozták őket. Ám sugárzott belőlük a tisztesség, és ami talán ma a legnagyobb hiány, a szeretet.

Lépten-nyomon meggyőződhetünk róla. Alig szállunk ki az autóból, máris étellel, itallal kínálnak. Képtelenség elfogadni mindent, de a háziasszony, Szima Zsófia süteményeit nem lehet visszautasítani. Egy hatalmas kosárból kínálja őket: „Édesanyám sütötte”. Isten tudja, hányféle van benne, én egy szelet diós meg mákos kalácsot halászok ki, ami hasonlít a bejglire, de hát ég és föld a kettő. A száraz, ízetlen bejglit csak azok eszik – többnyire tudatlan városiak –, akik sose ettek még édes, foszlós alföldi kalácsot.

Egy kis pálinka, de leginkább egy kis könnyű fehérbor is jólesne közben, de figyelmeztetően csörög a slusszkulcs. Ötvös Lászlót, Kunmadaras egykori református papját nem kötik ilyen béklyók, ennek ellenére óvatosan koccint a köré sereglőkkel. Hamarosan ő köszönti majd az egybegyűlteket, Bibliával a kézben pedig illik visszafogottnak lenni.

De mit keres Újtéta-Ligeten Kunmadaras egykori református papja?
– Kerek egy évtizedet szolgáltam itt fiatal koromban. Boldog idők voltak. Bent a faluban laktam ugyan, de gyakran jártam ki is. Szekéren. Istenem, az az akácillat… meg azok a nagy hófúvások! Meg is írtam sok versemben az élményeket. Talán ebben a kötetben is van belőlük egy pár – mondja, s megajándékoz egy elegáns kis verseskönyvével. Aztán a jelenlévők felé fordul, és kezdődik a méltóságteljes emlékezés.
Sok mindenről szó van abban, leggyakrabban természetesen a régiekről. A régi bálokról, mozikról, futballmeccsekről és a megpróbáltatásokról is. De erről azért kevesebb szó esik, mert hát vigadni mégiscsak jobb, mint búslakodni. Itt az alkalom arra is, hogy aki eddig nem tudott mondjuk öhömöt forgatni, az most megtanulja. Három, Ebesről jött férfi: Nagy József, Tóth György, Szilágyi Csaba az oktató. Mindhárman ligeti lányt vettek feleségül, s míg az asszonyok a műsort nézik, addig ők a slambuc- meg az öhömkészítés fortélyaira tanítják az érdeklődőket. E sorok íróját is, aki aztán annyi tanácsot kap, hogy végképp összekeveri a két étket. De nem baj, az öhöm (vagy a slambuc) kiváló, aminél már csak a szintén három férfi kezei alatt rotyogó birkapörkölt kiválóbb.