Ide ferences lelkiség kell

Tízen-tizenketten üldögélnek a teremben, az asztalokon füzetek, könyvek. A falon tábla, rajta a szöveg: Megtorlás és a kiegyezéshez vezető út. Alatta Kossuth, Deák neve.

– És tudjátok, mi volt Kossuth véleménye Deákról? – teszi fel a kérdést a tanár. Pillanatig kivár, aztán megfeleli saját kérdését: – Az, hogy áruló volt. Azért, mert kiegyezett az osztrákokkal.

Még néhány gondolat Kossuthról, amely szerint ő az emigrációban könnyen osztotta az észt, miközben Deák reálpolitikusként gondolkodott. A diákok érezhetően érdeklődnek a téma iránt, jegyzetelnek, néha közbekérdeznek.

Eddig akár lehetne egy szabvány történelemóra is az ország bármelyik iskolájában. Ez az óra azonban egyedülálló: Bánhidy Vajk, az esztergomi Temesvári Perbált Ferences Gimnázium egyik tanára Bajnán felnőtteket készít fel. Érettségire. És ami még különlegesebb: a diákok egy része cigány.

►

– Nem fog ez nekünk menni.
– De ti ezt meg tudjátok csinálni.
A párbeszéd három éve hangzott el Esztergomban. Nyiri Róbert bajnai plébános győzködte Tokár János ferences szerzetest, a gimnázium igazgatóját.
De ne szaladjunk ennyire előre a történetben, lássuk az előzményeit.

Bajna 2100 lakosú település Komárom-Esztergom megyében, s lakosainak valamivel több mint tíz százaléka cigány. Úgynevezett romungrók, vagyis magyar cigányok, akik már nem beszélik őseik nyelvét. Magyarosodásukhoz nagyban hozzájárult a Sándor-uradalom. Nemcsak azért, mert az uraság foglalkoztatta őket, hanem mert a parasztok is módosabbak voltak az átlagnál, ezért megengedhették maguknak, hogy akár egy disznóölésre is cigánymuzsikusokat hívjanak. A bajnai cigányok lassanként betagolódtak a helyi közösségbe – ám Róbert atya megítélése szerint nem eléggé.

A bajnai cigányokon is a munka segítene, aminek az előfeltétele képzettség, annak pedig a tanulás. Legalább a gimnáziumi érettségi, hogy tisztességesebb jövedelemhez juthassanak.

Érettségi? De hogyan? Amikor gimnázium sincs helyben. Utazzanak Budapestre, Esztergomba? A történet itt fejeződne be. Csakis helyi gimnázium jöhetne szóba. Talán alakítani kellene egyet? Egy kétezres faluban, a mai pénzszűkében? A gondolat is istenkísértés. A megoldás csakis egy kihelyezett gimnáziumi tagozat lehet. S mi más jutna egy plébános eszébe, mint egyházi gimnázium. Ha pedig egyházi, akkor ferences.
– Gondolhattam volna például a piaristákra is mint tanító rendre, ám ők túl kemények egy ilyen társasághoz. Ide a ferences lelkiségre van szükség.

Ferences lelkiség. Számtalanszor hallottam a kifejezést a riport anyagának fölvétele során, ám senki sem magyarázta el, mi is az. Azt ugyanis érezni kell. Amúgy nem nehéz megérteni. Tokár János igazgatóra vártam az esztergomi gimnázium évszázados, rideg épületében. De jó, hogy nem ide jártam, gondoltam magamban – egészen addig, amíg be nem lépett a szerzetes. Egyszerűen beszélt, mosolygósan, és…
– Fél méter szeretetet hordoznak maguk körül – öntötte szavakba később az érzésemet a plébános.

A ferences lelkiség nélkül tehát nem jutnának egyről a kettőre, ám azért vannak más szükségletek is, ami nélkül szintén nem érdemes a kezdeményezésbe vágni. Ilyen például a helyiség. Ezzel a helyi önkormányzat járult hozzá a vállalkozáshoz. Osztályterembe ugyan nem engedték őket, ám az étkezdében – amely egyébként a célnak tökéletesen megfelel – hetente háromszor: hétfőn, szerdán, pénteken tanulhatnak.

Volt még néhány adminisztratív feltétele a tagozat alapításának – világi és egyházi engedélyek –, ám ezeket viszonylag könnyen sikerült megszerezni. Indulhatott tehát a hallgatók toborzása.

Bajnán 40-50-en érdeklődtek, harmincan iratkoztak be, ma 27-en járnak. A szomszédos Nagysápon, ahol szintén elindították az oktatást, többen érdeklődtek, de ott nagyobb a lemorzsolódás.