Ősi lovak nyomában

Szokatlan módon, filmvetítéssel kezdődik a sajtótájékoztató. Négy ló álldogál egymás mellett türelmes mozdulatlanságban Kassai Lajos lovas íjász kaposmérői birtokán, s akiben felrémlik, hogy a ló „menekülő állat”, nem hisz a szemének: fülsértő zajokkal, csörgő-zörgő kavicsokkal teli pillepalackokkal, lövések hangjával teszik próbára az állatokat, egyiküknek egy láncfűrésszel szó szerint fát vágnak a hátán – a kunfakók meg se rezzennek. 

– Szükséges ehhez egy alapvetőn jó természet és idegrendszer, de elengedhetetlen szerep jut a kiképzésnek is. A motoros fűrész hangjára először ők is szanaszét szaladtak, majd a szoktatás fázisában megtanítjuk őket arra, hogy minden külső hatással szemben ellenállók legyenek. Időközben pedig az emberrel is rendkívüli partnerkapcsolatot teremtenek – enged betekintést a lókiképzés rejtelmeibe Kassai Lajos. 

Eördögh András a Lovas nemzet című könyvben olvasott először honfoglaló őseink lováról: „Aránylag széles homlokú, kicsi és száraz fejű, tüzes szemű, szálas csánkú, acélos izmú, eleven, tüzes, száznegyven centiméter marmagasságú lovak, istállót nem láttak, hideget, meleget, esőt, szélvihart jól tűrték” – ismerteti legjobb tulajdonságaikat a szerző, Hankó Béla (1886–1959) zoológus, muzeológus. Eördögh András ezt követően 30 évet szánt az életéből arra, hogy egy Árpád-kori ló jellegét és tulajdonságait viselő állatot kitenyésszen. Milyet is? Könnyen kezelhetőt, barátságost, nagy teherbírásút, kitartót. A célt sikerült elérni, a munka eredménye a kun­fakóban öltött testet. (A ló a kun tájegységről, valamint jellemző színéről kapta a nevét.) 

– Véletlenül sem állítjuk, hogy a honfoglalás kori lovat tenyésztettük ki, azoknak a feltételeknek azonban, amit akkoriban a lovak elé támasztottak, a kunfakó megfelel – pontosítja a fogalmakat Eördögh András. Honfoglaló eleink hátasát genetikailag nem lehetséges visszatenyészteni, fenotípusában, azaz az öröklött tulajdonságok és a környezet együttes hatására létrejövő megjelenési formában azonban „életre lehet kelteni”. 

– Minden nemzet keresi a múltját, ki dinamikusabban, ki kevésbé. Mi most olyan szerencsés időszakban élünk, amikor erre lehetőségünk is nyílik – fogalmazott Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója, hozzátéve, hogy az intézet készséggel nyújt segítséget a genetikai vizsgálatok elvégzéséhez és a szükséges forráskutatáshoz. 

Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora szerint érdemes lenne genetikai laborvizsgálatokat végezni arra vonatkozóan, hogy vajon az e tenyésztés eredményeként létrejött génállomány mennyire hasonlít honfoglaló őseink lovaihoz. Ilyen genetikai vizsgálatokat a korabeli csontleletekből lehet elvégezni. Ha ugyanolyan teherbírással, idegrendszerrel bírnak, mint amilyennel az ősi lovak is rendelkeztek, akkor az a génekben is meg kell, hogy nyilvánuljon. Ezt előbb-utóbb majd be is lehet bizonyítani. 

Dallos Gyula, a Honvédelmi Minisztérium Kincsem Nemzeti Lovas Program megújítá­sáért­ és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa úgy vélte, csak olyan egyedekkel lehetett ilyen, viszonylag gyors eredményt elérni a tenyésztőknek és a kiképzőknek, amelyek genetikailag hordozzák magukban azt a tudást, azt a szilárdságot, intelligenciát, amellyel elődeik is rendelkeztek. A magyar embert és a lovat a Jóisten jókedvében teremtette, és rendelte egymáshoz őket. A Kárpát-medencében élőknek a ló a szabadság és az összetartozás jelképe. Őseink azért tudtak hatalmas távolságokat megtenni, keményen harcolni, mert a ló társuk volt ebben. A kunfakó hihetetlenül toleráns, emberközpontú családtag, ilyen természetű lovakra nagy szükségünk van – tette hozzá. Kiegyensúlyozott idegrendszerének köszönhetően kiválóan alkalmas hagyományőrzésre, lovas íjászatra, gyermekek lovagoltatására és hobbiállatként is lehet tartani.