Fogyasztóvédelmi kérdések

Május 23-ig lehet kitölteni a fogyasztóvédelmi konzultációt a fogyved.kormany.hu oldalon – hívta fel a figyelmet Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a napokban Budapesten. Nyitrai Zsolt azt mondta: a kormány a közéleti munkáját a párbeszédre alapozza, a döntések előtt kikéri az érintett társadalmi csoportok véleményét, és azt lehetőség szerint beépíti a szabályozásba; eddig már közel húsz alkalommal tartottak konzultációt.

Hazai élet(tnl) 2025. 05. 05. hétfő2025. 05. 05.

Kép: Akik tisztában vannak a jogaikkal, sokkal tudatosabban vásárolnak – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt, Fotó: Máthé Zoltán, Forrás: MTI

Fogyasztóvédelmi kérdések
Akik tisztában vannak a jogaikkal, sokkal tudatosabban vásárolnak – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt
Fotó: Máthé Zoltán Forrás: MTI

Most a fogyasztóvédelmen a sor, a fogyasztóvédelem közös ügyünk – emelte ki. Hozzátette, hogy az online konzultációban 12 kérdésben várják az emberek véleményét, többek között az akciókkal történő „trükközésekről”, az online csalásokról, az ügyfélszolgálatokkal kapcsolatos tapasztalatokról és a légiutas-jogok szigorításáról. Kiemelte: a fogyasztóvédelmi konzultáció esetében is összegzik a véleményeket és figyelembe veszik a szabályozás átalakításánál. Hangsúlyozta, hogy a konzultáció után sem „kerül le a napirendről” a fo­­gyasztóvédelem, mert mindenkit érint – tájékoztatott az MTI. 
A fogyasztóvédelem nem szolgál mást, mint az emberek biztonságát, a családok védelmét, a tisztességes vállalkozások támogatását – emelte ki. Hozzátette: az a fogyasztó, aki felkészült és tisztában van a jogaival, sokkal tudatosabban vásárol a hétköznapokban. Nyitrai Zsolt beszélt arról is, hogy az is fogyasztóvédelem, amikor a kormányzat fellép azokkal a kereskedőkkel szemben, akik extraprofitot akarnak felhalmozni, ezért is vezették be az árréscsökkentést, ami véleménye szerint hatékony és eredményes intézkedés. Mint mondta, rövid idő alatt több mint 800 termék ára csökkent, átlagosan 18 százalékkal, de van, amelyik 50 százalékkal. 

Sára Botond főispán, Budapest Főváros Kormányhivatala vezetője a sajtótájékoztatón arról beszélt: a kormányhivatal fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek lényege, hogy visszaszorítsák a kereskedők tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatát, rákényszerítsék őket a tisztességes tájékoztatásra, illetve a fogyasztók érvényesíthessék az őket megillető jogaikat. Elmondta, hogy a tavalyihoz képest idén 25 százalékkal több panasz érkezett az árfeltüntetéssel, akciózással kapcsolatban, és 15 százalékkal nőtt a jótállással, kellékszavatossággal kapcsolatos panaszok száma is, áprilisig 256 fogyasztó fordult a fővárosi fogyasztóvédelmi hatósághoz emiatt. 

A telefonos ügyfélszolgálatokkal kapcsolatban kiemelte: a cél az, hogy minden telefonáló öt percen belül kapcsolatba tudjon lépni ügyintézővel. Elmondta, hogy a panaszoknál listavezetők az e-kereskedelemmel és online piactérrel kapcsolatos bejelentések, idén már több mint ezer ilyen érkezett a fővárosi kormányhivatalhoz. 

A veszélyes termékekkel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a testi épséget, egészséget veszélyeztető termékek 90 százaléka vagy kozmetikai termék, vagy karácsonyi fényfüzér. Mint mondta, tavalyhoz képest idén 30 százalékkal több ilyen bejelentés érkezett a kormányhivatalhoz, elsősorban gyermekjátékok, villamos kéziszerszámok, háztartási, szépségápolási készülékek, elektromos rovarriasztók miatt. Felhívta a figyelmet arra, a veszélyes termékek kiszűrésére együttműködnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, és tavaly mintegy 43 ezer olyan terméket szűrtek ki előzetesen, ami veszélyes volt a testi épségre, egészségre. 

A légiutas-jogokkal kapcsolatban kiemelte: ezek megsértése esetén az induló ország fogyasztóvédelmi hatósága jár el, vagyis a fővárosi kormányhivatal a Budapestről induló járatok esetén vizsgálhatja a panaszokat, míg az ide érkezők panaszai­val a repülőjárat induló országának fogyasztóvédelmi hatóságát lehet keresni. 

A főispán emlékeztetett: a kormányzat az elmúlt időszakban megemelte a fogyasztóvédelmi bírság összegét a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat visszaszorítása és a fogyasztói jogok érvényesülése érdekében. A kis- és közepes vállalkozásokra százezer és kétmillió forint közötti bírságot szabhatnak ki, ha pedig a jogsértés nagyobb kört érint, vagy az egészséget veszélyezteti, akkor a nettó árbevétel 5 százaléka is lehet a bírság összege. Nagyobb cégek egymillió és 650 millió forint közötti bírságot kaphatnak, de ha a fogyasztók szélesebb körét érinti a szabálysértés vagy veszélyezteti az egészséget, akkor akár hárommilliárd forint is lehet a bírság. Sára Botond jelezte: bíznak benne, hogy a panaszbejelentések száma azért emelkedett ebben a évben, mert megnőtt a bizalom a fogyasztóvédelmi hatóság iránt.

Negyedik helyen Magyarország 

Tavaly minden eddiginél több, összesen 4137 figyelmeztetést regisztrált az uniós termékbiztonsági riasztási rendszer. A magyar hatóságok 365 veszélyes termékről küldtek riasztást a Safety Gate rendszerbe, ezzel Magyarország, Olaszország, Németország és Svédország után ismét a negyedik helyet szerezte meg az európai országok között, megelőzve többek között Franciaországot, Lengyelországot és Ausztriát is – jelentette be az MTI-hez a napokban eljuttatott közleményében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH). A Safety Gate az Európai Unió által működtetett gyorsriasztási rendszer, amely lehetővé teszi a nem élelmiszer jellegű veszélyes termékekről szóló információk gyors megosztását a tagállamok között. Ennek köszönhetően a nemzeti hatóságok – így a magyar piacfelügyeleti hatóságok is – gyorsan képesek beavatkozni a fogyasztók védelme érdekében. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek