Biztonságosan két keréken

Készülőben a kerékpárosok számára is számos újítást tartalmazó új KRESZ, amelynek középpontjában a közlekedésbiztonság áll – közölte Bói Loránd a Bringázz a munkába! program keretében megrendezett Bringás reggeli rendezvényen még májusban. Az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésstraté­giáért felelős helyettes államtitkára kiemelte, az új KRESZ szel­­le­­mi­­ségében egyformán fontosnak tart minden közlekedési eszközt.

Hazai élet(tnl) 2025. 06. 10. kedd2025. 06. 10.

Kép: Fontos, hogy a kerékpárosok tisztában legyenek a KRESZ-szabályokkal, és használjanak védőfelszerelést

Biztonságosan két keréken
Fontos, hogy a kerékpárosok tisztában legyenek a KRESZ-szabályokkal, és használjanak védőfelszerelést
Fotó: Róka Dániel

Mindenkinek megteremtjük a biztonságos közlekedés feltételeit, közlekedjen akár gyalogosan, kerékpárral, rollerrel vagy gépjárművel – hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Elmondta, az új KRESZ összeállítása során sokat egyeztettek és sok segítséget kaptak a kerékpáros-szervezetektől. Számos olyan újítást szeretnének bevezetni, amelyek a kerékpáros közlekedést biztonságosabbá, zökkenőmentesebbé és könnyebbé tehetik. Ilyen a kerékpárosutca bevezetése, ahol a biciklisek szabadabban mozoghatnak, de bizonyos feltételek megvalósulása mellett és a megfelelő szabályok betartásával akár a járdát is használhatják majd. 

Az elkövetkező időszakban mindenkinek lehetőséget fognak adni arra, hogy megismerje az új KRESZ koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közlekedési szabályok alakításához. Számítanak mindenki véleményére a kerékpáros közlekedést érintően, ennek a részleteiről heteken belül tájékoztatást adnak – közölte a helyettes államtitkár. Bói Loránd kitért arra is, hogy 2010 óta több mint 2200 kilométernyi kerékpárút épült vagy újult meg Magyarországon. Jelenleg több mint 12 400 kilométer kerékpározásra ajánlott út szolgálja ki a biciklizőket, amelyből mintegy 4700 kilométer önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút – mondta. 

Hozzáfűzte, jelenleg több mint 1400 kilométer kerékpárút tervei állnak rendelkezésre, amelyek megvalósításával belátható időn belül 6000 kilométer önálló kerékpárút lehet Magyarországon. Az épített és kijelölt kerékpározható hálózat teljes hossza 2030-ra így megközelítheti a 15 ezer kilométert. 
Juhász Tünde, az Építési és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, mind élettanilag, mind a munkavégzés hatékonysága szempontjából fontos, hogy a munkába és a munkából vezető utak mozgással teliek legyenek. Hangsúlyozta annak jelentőségét is, ma már az ország számos területén kiváló lehetőség van arra, hogy a munkába igyekvők kerékpárral, rollerrel közelítsék meg a munkahelyüket. 

Biztonságban két keréken címmel tartottak balesetmegelőzési programot gyerekeknek a napokban a mogyoródi Formula–1-es pályán található Hungaroring Driving Centerben. György László, a Tanítsunk Magyarországért! Program kormánybiztosa a Hungaroring és a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közös rendezvényén bejelentette, hogy a Hungaroring is csatlakozik a Tanítsunk Magyarországért! Programhoz, amelynek célja, hogy a munka- és a továbbtanulási lehetőségektől távolabb eső településeken élő gyerekekkel megismertessék a lakóhelyükön túli világot. 

Lauda Zoltán, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője arról beszélt, hogy a halálos kimenetelű balesetek majdnem felében, a súlyos sérüléssel járó eseteknek pedig mintegy egyharmadában gyalogosok, kerékpárosok, rolleresek és motorosok érintettek. A sérüléssel járó kerékpáros- vagy rolleresbaleseteknek pedig 50–60 százalékban az ezekkel közlekedők az okozói – tette hozzá. 

Varga Marcell, a Baleseti Intézet gyermektraumatológusa azt mondta, tapasztalatai szerint az elektromos rollert felelőtlenül használják a gyerekek és a felnőttek is, az ezzel közlekedők pedig baleset esetén súlyos sérüléseket is szenvedhetnek. Az orvos felhívta a szülők figyelmét, hogy fontos megismertetni a gyerekekkel a KRESZ szabályait és a védőfelszerelés fontosságát. 

Három nap alatt összesen 2532 kerékpáros, illetve motoros ellen indult eljárás az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata „2Wheelers” elnevezésű fokozott ellenőrzésén Magyarországon – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a minap a police.hu oldalon. Az országos akcióban elsősorban a láthatósági ruházat viselését, a bukósisak meglétét és helyes használatát, a világítóberendezéseket és működőképességüket, valamint a hatósági jelzés előírásnak megfelelő használatát ellenőrizték. A tájékoztatás szerint 2139-en közlekedési szabályszegéseket követtek el, 275 alkalommal nem használtak világítást, 74-en bukósisak nélkül vettek részt a közúti forgalomban, 23-an nem használtak hatósági jelzést, 21-en pedig fényvisszaverő ruházat nélkül közlekedtek. 

Minden eddiginél több, 47 új bringapark létrejöttét támogatja idén a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Aktív Magyarországért Felelős Államtitkársága. Ezzel már csaknem kétszáz, a kerékpárosok kikapcsolódását és aktív életmódját segítő pálya jöhet létre – közölte az államtitkárság az MTI-vel. A bringaparkok kivitelezése a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szakmai felügyelete alatt zajlik. Az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság idén egyébként több mint 600 élménysport-esemény támogatását biztosítja. A program olyan sportrendezvény-szervezőket segít, akik nonprofit jelleggel szerveznek legalább 150 embert megmozgató szabadidős eseményeket – közölte az államtitkárság a minap az MTI-vel. A legnépszerűbb sportágak a futás, a túrázás és a kerékpározás.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek