Elkezdődött az új tanév

Az iskolakezdés minden évben komoly anyagi próbatételt jelent a családok számára: az új táska, cipő, tanszerek és tisztasági csomag mellett még a bérletről is gondoskodni kell. Magyarországon azonban a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően súlyos terhek kerülnek le a szülők válláról – írta meg a Magyar Nemzet. A napilap szerint az ingyenes tankönyvek, a kedvezményes étkezés, az előrehozott családi pótlék mellett az árréscsökkentés is segít, hogy a tanévkezdés ne ürítse ki a családok kasszáját.

Hazai életT. Németh László2025. 09. 08. hétfő2025. 09. 08.

Kép: Szeptember elsején ismét fiatalok töltötték meg az oktatási intézményeket, Fotó: Csudai Sándor, Forrás: MW

Elkezdődött az új tanév
Szeptember elsején ismét fiatalok töltötték meg az oktatási intézményeket
Fotó: Csudai Sándor Forrás: MW

Amíg más országokban a tankönyvek árát a szülők állják, hazánkban fokozatosan vált ingyenessé a tankönyvellátás, így ma minden általános és középiskolás diák térítésmentesen kapja meg a tankönyvcsomagot. Ez egy többgyermekes családnál akár százezer forintos megtakarítást jelenthet évente – hangsúlyozza a Magyar Nemzet. 

Több tízezer forint megtakarítást jelent havonta a kormány menzai támogatása is: az óvodásoknál és a bölcsődések nagy részénél alanyi jogon jár az ingyenes étkezés, az általános iskolásoknál pedig a rászorulók számára biztosítják ugyanezt. A három- vagy többgyermekes családok, illetve a tartósan beteg gyermeket nevelők ötvenszázalékos kedvezményt kapnak. Egy teljes árú menza havidíja 18–25 ezer forint lenne, így a kedvezmény havi szinten akár 10–15 ezer forint megtakarítást jelenthet gyerekenként. 

Kisebb kiadás 

A napilap szerint az iskolakezdés előtti napok a legmegterhelőbbek a pénztárcának: a családi pótlék augusztus végi előrehozott utalása azt jelenti, hogy a szülők időben tudják megvenni a tanszereket és a szükséges ruházatot. Noha ez nem konkrét többletpénz, de az időzítése miatt életmentő segítség: sok családnak nem kell hitelhez vagy kölcsönhöz nyúlnia. A legtöbb önkormányzat valamilyen formában segít a családoknak: van, ahol pénzbeli támogatást adnak, máshol tanszercsomagot vagy utalványt. Ennek összege általában 10–30 ezer forint gyermekenként. Egy kétgyermekes család így akár 60 ezer forintos támogatással indulhat neki a tanévnek. Egyre több cég kínál önsegélyező pénztári hozzájárulást vagy csekély értékű ajándék formájában iskolakezdési támogatást. Ez tanszerekre, akár laptopra is felhasználható, jellemzően 20–30 ezer forint értékben, ami szintén jelentős könnyebbséget adhat a dolgozó szülőknek. 

Minden iskolában elvárás az úgynevezett tisztasági csomag: a szappan, papír zsebkendő, kéztörlő, vécépapír és a fertőtlenítő ára elérheti a 4–6 ezer forintot gyermekenként. Az árrésstop meghosszabbítása miatt azonban a családok olcsóbban juthatnak hozzá ezekhez az alapvető higiéniai termékekhez, így több ezer forinttal kisebb a kiadásuk. 

A Magyar Nemzet azt is összegyűjtötte, hogy más uniós országokban mi jellemzi az iskolakezdést. Ausztriában a tankönyveket ugyan ingyen adják, de a tanszerekért a szülők fizetnek. Egy alsós csomag ára 100 euró körül mozog (körülbelül 40 ezer forint), a középiskolásoknál ennél jóval több. Németországban a tankönyveket több tartományban bérelni kell, ami évente 50–100 euró (20–40 ezer forint) pluszkiadás. Az étkezés teljes áron fizetendő, havonta 70–100 euró (körülbelül 30–40 ezer forint). Romániában nincs általános ingyenes tankönyvellátás, a szülők gyakran maguk vásárolják a könyveket és munkafüzeteket, ami akár 500–700 lej (40–60 ezer forint) kiadás évente. Szlovákiában 2023-ban még adtak egyszeri, 100 eurós iskolakezdési támogatást, de ezt 2024-ben kivezették, így a teljes költséget a családok állják. Összességében elmondható, hogy Magyarországon a szülők terhei az iskolakezdéskor lényegesen kisebbek, mivel többféle, széles körben elérhető támogatás áll rendelkezésre – állapítja meg a napilap. 

Diákok jogosítványa 

Az iskola küldetése, hogy tetteiért felelősséget vállaló embereket neveljen, akikre rábízhatjuk a jövő Magyarországát – hangsúlyozta a monostorapáti Művészetek Völgye Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén Navracsics Tibor a napokban. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a szülők és pedagógusok együttműködése nagyon fontos, hiszen az iskola csak így teljesítheti be a küldetését. 
Szavai szerint arra van szükség, „hogy félretolva a modern világ varázslatát”, arra helyezzük a hangsúlyt, hogy hogyan lehet valaki becsületes, felelősséget vállaló ember gyerekként, szülőként, pedagógusként. Hozzátette: a gyerekek esetében fontos, hogy jelöljenek ki célokat, alkossanak közösségeket. Ez a tanárok és a szülők támogatása nélkül azonban nem valósulhat meg, ezért különösen fontos a köztük lévő jó együttműködés. 

A kormány intézkedéseinek köszönhetően már csaknem ezer diák­nak sikerült megszereznie a jogosítványt – közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a minap a Pest vármegyei Zsámbékon. Maruzsa Zoltán elmondta, a kormány 2024 szeptemberétől biztosította, hogy a KRÉTA-rendszerben minden végzős középiskolás számára elérhető volt a tanévben az ingyenes KRESZ- és az egészségügyi tanfolyam. Ezzel a lehetőséggel 18 ezer diák élt, és közülük 5700-an 2025. augusztus végéig eredményesen lezárták a két tanfolyamot – jelezte. Mivel a tanfolyamok lezárására 12 hónap áll rendelkezésre, a többieknek is van még idejük erre – tette hozzá. 

Maruzsa Zoltán tájékoztatott arról is, hogy a már sikeresen levizsgázott 5700 fiatal közül mintegy négyezren kezdték meg a gyakorlati vezetési órákat, és közülük körülbelül ezren már meg is szerezték a jogosítványt. Az államtitkár kiemelte, a most kezdődő tanévben fontos változás lesz, hogy már nemcsak a végzős középiskolások végezhetik el a KRÉTA-rendszeren keresztül a két tanfolyamot, hanem 16 éves kortól mindenki számára nyitva áll ez a lehetőség. Ezt azért biztosítják, mert bizonyos okok miatt­ vannak olyan diákok, akik nem 18 éves korukban fejezik be a középiskolát – fűzte hozzá. 

Motiváltak a tanulók 

A szakképzés Magyarország egyik legnagyobb ereje lett, amely nemcsak munkát, hanem méltóságot, biztonságot és jövőt is ad – jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter a napokban az országos szakképzési tanévnyitón. Hankó Balázs a Miskolci Szakképzési Centrum Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumában úgy fogalmazott, a szakképzés olyan erő, ami nemcsak a fiatalokat, családokat, hanem az egész nemzetet tartja és emeli fel. A tárcavezető szerint ehhez motivált diákokra van szükség, és „a közhiedelemmel ellentétben” ez meg is van, hiszen tízből hat diák választja a szakképzést az általános iskola befejezése után. 

Hankó Balázs hozzátette, idén 44 ezer diák kezdi meg szakmai tanulmányait, így összesen mintegy 300 ezer tanulója lesz a szakképző iskoláknak. Kiemelte, a tanulók a gyakorlati tudást korszerű tanműhelyekben szerezhetik meg, és a duális képzés részeként „a gazdaság szereplőinél edződnek”. Felhívta a figyelmet arra, hogy a diákok a könyvek mellett digitális eszközökkel és tananyaggal készülhetnek, és az évek során akár 60 ezer forintos ösztöndíjat, a duális képzésben pedig 168 ezer forintos munkabért is kaphatnak, amit a százezres pályakezdési juttatás követhet. 

A miniszter közölte, a diákok mellett az oktatókra is kiemelt figyelmet fordítottak, a fizetések 2020 óta két és félszeresére emelkedtek. Emellett mintegy 400 milliárd forintból újultak és újulnak meg a szakképző iskolák, jelenleg is zajlanak országszerte a fejlesztések. Hozzátette, megkezdték az öt ágazati tudásközpont fejlesztését, 21 milliárd forint értékben. Ezekben a központokban egyszerre van jelen a jelenkor tudása, a jövő innovációja, a szakképzők, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az egyetemek, a gazdasági szereplők együttműködésével – mondta a tárcavezető. 

Hankó Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy öt év telt el a Szakképzés 4.0 elindítása óta, ez idő alatt pedig sikerült visszaadni a szakmák becsületét. Emlékeztetett, a magyar diákok Európa legnagyobb szakmai versenyén a második helyen végeztek, a világversenyen pedig a tizedikek lettek. A miniszter közölte, a cél az, hogy a szakképzés 2030-ra a világ legjobb munkaerőpiaci kihívásaira a teljes Kárpát-medencében magyar választ adni tudó modellje legyen. 

Védik a gyerekeket

A kábítószer súlyos veszélyt jelent a fiatalokra, a drogterjesztők már az iskolákat is célba vették – figyelmeztetett a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a napokban Budapesten. Bejelentették, hogy a rendőrség szeptemberben új, elsősorban az oktatási intézményeket célzó drogmegelőzési programot indít. Horváth László hangsúlyozta, a kábítószerek elleni küzdelemben elengedhetetlen a szigorú hatósági fellépés, de a büntető jogszabályok mellett szükség van a közösségek egységes fellépésére, a droghasználat népszerűsítésének elutasítására, továbbá rehabilitációra és prevencióra is. Hozzátette, a cél a fiatalok, a gyermekek védelme és egészséges fejlődésük biztosítása, hiszen a kábítószer súlyos veszélyt jelent a fiatalokra. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!