Gyorsan változik az éghajlati rendszer

Dr. Kovács Erik egyik tanulmányában hangsúlyozza: „A jövőben tovább növekszik a hőhullámok intenzitása, fokozódik a párolgás, gyakoribbá válnak az aszályos időszakok, miközben az intenzív csapadékesemények és villámárvizek kockázata is emelkedik. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás és az infrastruktúra egyre nagyobb klimatikus bizonytalanság mellett lesz kénytelen működni”. A Klímapolitikai Intézet vezető kutatója lapunknak úgy nyilatkozik, hogy „sokan azzal hitegetik az embereket, hogy Magyarország víznagyhatalom, pedig – Trianon óta – sajnos nem az. Folyóvizeink nagy része függ a körülöttünk lévő országok vízgazdálkodásától. A jövőben a vízgazdálkodásban fontos szerepe lesz az államnak, a vízügynek, a gazdáknak, a civil szervezeteknek, az önkormányzatoknak és minden egyes embernek.” 

A történelemben számos jelentős éghajlatváltozás volt. A klímakutató felhívja a figyelmet, hogy a jelenkorit elsősorban az ember okozta, főként az üvegházhatású gázok kibocsátásával. „Megszüntetni már nem lehet a következő évtizedekben, esetleg majd mérsékelhetjük a hatását. A múlt század nyolcvanas, kilencvenes éveitől kezdett el felgyorsulni a felmelegedés, ez okozta a változásokat.” 
A kutató szerint „a klímaváltozás ma már nem távoli jövőkép, hanem a jelen valósága”. Látható, hogy a vízgazdálkodás és a mezőgazdaság új korszakba lépett a 2022-es nagy aszály után – ezt jól mutatják az elmúlt évek aszályai, a rekordhőmérsékletek és a terméskiesések. Az ország háromnegyedében most július végére már súlyos vízhiány, rendkívüli aszályhelyzet alakult ki. Rekordalacsony a nagy folyóink vízállása, és a nagy tavak is vízhiánnyal küzdenek. „Ezért a jövő egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy mennyire tudjuk helyreállítani a táj természetes vízmegtartó képességét, és mennyire tudunk alkalmazkodni a gyorsan változó éghajlati viszonyokhoz” – fogalmaz dr. Kovács Erik. 

Rossz minőségű talajok 

A Klímapolitikai Intézet kutatója hangsúlyozza, a vízmegtartásban kulcsszerepe van a talajnak. Hiszen „egy egészséges, szerves anyagban gazdag talaj hatalmas mennyiségű vizet képes tárolni, míg a kiszáradt, tömörödött vagy fedetlen talaj szinte taszítja a vizet.” A talaj tehát az egyik legfontosabb természetes víztározó. Nyáron egyre kevesebb a csapadékos nap, a mennyiség viszont jellemzően nem csökken, vagyis egyszerre érkezik ez a nagyobb mennyiség. „A talajok pedig – amelyek amúgy is rossz állapotban vannak – nem tudják elvezetni a nagyobb víztömeget” – fogalmaz dr. Kovács Erik, és hozzáteszi: „A talajok kiszáradtak, három-négy, az átlagosnál jóval csapadékosabb év helyre tudná hozni a mostani állapotot. De ilyen sajnos nem igazán létezik, hogy több évig folyamatosan 10-15 százalékkal több csapadék hulljon évente – így nem tud helyreállni a talajnedvesség. Már 200-300 centiméter mélységben is szárazak a talajok.” 

A vízgazdálkodásban is történtek problémák az elmúlt 150 évben a folyószabályozásokkal, az árterek betemetésével, a természetes és a mesterséges víztározók elhanyagolásával. Az öntözés fontos eszköze lehet a vízpótlásnak, de nem jelent elegendő megoldást. Az is beszédes szám, hogy a termőterületek maximum három–öt százalékát lehet lefedni az öntözéssel. A klímakutató szerint „az öntözés csak akkor lehet fenntartható, ha azt vízvisszatartás, talajvédelem, természetalapú megoldások és komplex tájrehabilitáció egészíti ki”. Ezért a jövő egyik legfontosabb feladata „olyan integrált vízgazdálkodási rendszer kialakítása lehet, amely képes lassítani, tárolni és helyben tartani a vizet. Ebben kulcsszerepe lehet a természetes árterek helyreállításának, a vizes élőhelyek rehabilitációjának, a talajvédelemnek, az erdősítésnek, valamint a tájléptékű vízvisszatartásnak”. 

Fedő a serpenyő felett 

Idén június végén, valamint augusztus elején egyaránt hőhullám érte el hazánkat. Egy korábban kevésbé használt fogalom terjedt el a jelenség leírására, az angol kifejezés (heat dome) fordítása: a hőkupola. „A meteorológiában a hőkupola nem egy különálló időjárási jelenség, hanem egy olyan légköri helyzet, amikor egy tartós, erős magasnyomású képződmény hosszabb időre egy térség fölött rögzül. A magasban a levegő folyamatosan süllyed, a süllyedés közben összenyomódik, és az úgynevezett adiabatikus folyamatok miatt felmelegszik. Ez a süllyedő, meleg levegő gátolja a felhőképződést és a csapadék kialakulását, így a napsugárzás szinte zavartalanul melegítheti a felszínt” – írta tanulmányában dr. Kovács Erik, aki hétköznapi példával is szemléltette a jelenséget: „Úgy lehet elképzelni, mintha egy láthatatlan fedőt helyeznénk egy forró serpenyő fölé. A fedő nem termel hőt, de megakadályozza, hogy a felmelegedett levegő könnyen kicserélődjön a környezetével. Közben a Nap mindennap újabb energiát juttat a felszínre, így a hő egyre inkább felhalmozódik. A talaj, az épületek és az aszfalt napközben egyre jobban felmelegszenek, éjszaka pedig már nem tudnak kellően lehűlni, ezért a következő nap még magasabb hőmérsékletről indul.” 

Hazánk a klímaváltozás egyik jelentős elszenvedője. „Az ország három éghajlati zóna – a kontinentális, vagyis szárazföldi, az óceáni és a mediterrán – határán fekszik. A Kárpát-medencét három hegység fogja körbe: az Alpok, a Kárpátok és a Dinári-hegység. Nagyon alacsony tengerszint feletti magasságú medencéről van szó, amely a melegedő hőmérsékletben egyre inkább katlanná válik. A kis jégkorszak idején a Kárpát-medence nagyon optimális helyen feküdt, mert a Kárpátok megvédte az itt élőket a nagyobb hidegtől. Most pedig bennragad a meleg levegő, és egyre gyorsabban felmelegszik a medence az alacsony fekvés miatt” – mondja dr. Kovács Erik. 

A klímakutató lapunknak hangsúlyozza, hogy „korábban a hőhullámok maximum két-három napig tartottak, most akár több mint két hétig is elhúzódhatnak. Ez hatalmas stressz az embereknek, a gazdaságnak, a bioszférának.” Mint mondja, a hőkupolák társadalmi és gazdasági nehézségeket okoznak. A tartós hőség miatt növekednek az egészségügyi kockázatok, fokozódik az aszály, romlanak a mezőgazdasági terméshozamok, növekedhet az erdőtüzek kialakulásának valószínűsége, és jelentősen megterhelődnek az energiaellátó rendszerek. 

Átalakuló agrárium 

De mi a megoldás? Milyen feladatok várnak ránk a jövőben? Az biztos, hogy rengeteg pénzre lesz szükség a lehetőségek megvalósításához. „A legfontosabb a vízgazdálkodás. Meg kell tartani a vizet. A különböző szereplőknek együtt kell működniük. Mások a nehézségek az ország különböző régióiban, ezért a mezőgazdasági problémákat mindig helyben kell megoldani. A fenntartható, és nem vízpazarló öntözés is elengedhetetlen. Stressztűrő növényfajtákra lesz szükség. Most a kukorica kezd eltűnni, de a későbbiekben majd a napraforgó is. A cirok bírná a változó klímát, de nincs piaca. Olyan gyümölcsfajtákat kell választani, amelyek bírják a késői fagyokat. Nemcsak a szárazság, hanem a villámárvizek is problémát jelenthetnek, tehát meg kell oldani a csapadék tárolását. Szükséges a fenntartható tájhasználat, valamint a természetes vizek védelme. A városokban fontos lesz az úgynevezett szivacsváros koncepció, hogy a városban bennmaradjon a nedvesség. Például az irodaházakat úgy alakítják ki, hogy azok gyűjtik az esővizet. Egyre több erdőt kell ültetni őshonos fajtákkal, illetve zöldíteni kell a városokat stressztűrő fák ültetésével és öntözésével” – mondja dr. Kovács Erik.

A klímakutató szerint „olyan rendszerek kialakítására van szükség, amelyek nemcsak ellenállni képesek a szélsőségeknek, hanem gyorsan alkalmazkodni és regenerálódni is tudnak utánuk. A jövő egyik legnagyobb kihívása valószínűleg nem az lesz, hogyan kerülhetjük el teljesen a károkat, hanem az, miként tudjuk mérsékelni azok társadalmi, gazdasági és ökológiai következményeit egy gyorsan változó éghajlati rendszerben”. Dr. Kovács Erik fontos dologra hívja fel a figyelmet: „Azzal is tudjuk segíteni a klíma védelmét, ha nem távoli országokból rendelünk termékeket, amelyeket hajón vagy repülőgépen szállítanak ide. A légkondicionáló berendezéseket is észszerűen érdemes használni, hogy kevesebb energiát fogyasszanak, és ne bocsássanak ki nagyobb mennyiségű üvegházhatású gázokat.”