Érpatak nem is olyan rég még egy volt a sok, reménytelenségbe süllyedt magyar falu között. Bűnözés, szegénység, segélyért marakodó emberek jellemezték. Aki csak tehette, menekült. Meg is lett az „eredménye”. A telkek, a házak elértéktelenedtek, a pár éve épített, impozáns külsejű általános iskola üres, lakat lóg az ajtaján. A közelmúltban azonban gyökeres változások következtek be a falu életében…

Egyszervolt félelem

Szabolcsban sokáig Érpatak volt a rossz példa. Mára ennek vége. Az idős emberek már nem fekszenek le korán, a tyúkokkal, nem zárkóznak be többszörösen biztosított zárral a házukba. És az udvaron hagyott szerszámokért vagy a kerti zöldségekért se kell aggódniuk – ott találják reggel, ahol este hagyták.

A bűnözés szinte nullára csökkent; azt az egy-két tyúktolvajt, akik mégsem akarnak beállni a sorba, hamar elkapják. Rend van és nyugalom – a községházán pedig egymásnak adják a kilincset a különféle delegációk. Miskolctól Mezőkövesden, Ózdon át egészen Sárbogárdig mind kíváncsiak az érpatakiak titkára.

Ottjártamkor épp egy finnországi küldöttséget várnak, hisz, a hiedelemmel ellentétben, ott se kolbászból fonják a kerítést. Ott is van egy szűk réteg, amely képes megkeseríteni a környezete életét. A küldöttség tagjai ugyan Budapestre érkeznek, de már most tudni, hogy – a budapesti hivatali szlengben előszeretettel használt kifejezést gyakorolva – erre az isten háta mögötti szabolcsi falura kíváncsiak.

Az érpataki községháza amúgy olyan, mint a többi, de valamiben mégis különbözik. A falán kis táblán egy idézet: „A hagyományokból táplálkozva példaként utat mutatunk.” Jó-jó, de hogyan? Ez érdekli azokat a Szolnok környéki településvezetőket is, akik kopogtatásunkkor ülnek bent a polgármesternél – úgyhogy mi nem is zavarunk, nyakunkba vesszük inkább a falut.

A hivatallal szemben kis élelmiszerbolt, előtte két idősebb, kerékpáros asszony. A falnak támasztják a bicikliket, és elnézően mosolyognak, mikor azt kérdem tőlük, nem félnek-e, hogy ellopják valamelyiket.
– Megszűnt itt már az a világ! – mondja egyikük, a hetvenéves özv. Éliás Lászlóné. – Szegény uram, ha élne, el se hinné tán a változásokat. Még én se nagyon hiszem. Ezért is adtam oda annak idején minden értékesebb dolgot a Tégláson lakó gyermekünknek. Még a megspórolt pénzünket is! Igaz – neveti el magát –, az nem volt sok. Azért még betörni se lett volna érdemes hozzánk.

A boltban van minden, aminek egy kis, falusi boltban lennie kell. Én pogácsát veszek, az előttem álló kopasz, kigyúrt férfi pedig virslit, kenyeret. Nem sokkal később az iskolalépcsőn ülve találom: eszi a kenyeret meg a nyers virslit.

Frissen kaszált fűvel megrakott stráf kocog el mellettem, amit jó messze, egy kis tónál, a görög katolikus templomnál érek utol. A templom hatvan éve még magtár volt. Szerettek volna persze a hugyajiak – a század elején még Hugyaj volt a falu neve – valami szép, impozáns templomot, de nem volt rá pénzük. Még a magtárra se nagyon, tornyot is csak tíz éve toldottak hozzá.

– Hó, te! – húzza meg a gyeplőt a takarmányos ember, s biztat, hogy üljek fel hozzá a bakra. De a nevét nem árulja el. – Hogyne, hogy lerendezzenek.
– Ugyan – bátorítom –, kik rendeznék le magát?
– Nana, vannak azért itt még gazemberek! – mondja. – Az, hogy most behúzzák fülüket-farkukat, nem jelenti azt, hogy így is lesz mindig. Bár ami igaz, az igaz, a főkolomposok valóban odavannak továbbképzésen.
– Az meg mi? – értetlenkedem, mire elneveti magát.
– Hát a kóterben. A polgármester lerendezte őket. De tartanak is tőle, mert az aztán nem lacafacázik. Pedig nem csinál mást, csak betartatja a törvényt. Meg elintézte, hogy Nagykállótól átkerüljünk az újfehértói őrshöz. A kállói rendőrök felől a mi gazfickóink akár a templomgombot is elvihették volna. Azok szabályosan féltek attól a pár cigány családtól, akik rettegésben tartották a falut. A fehértói rendőrök viszont teszik a dolgukat. Meg a polgármester is, hála istennek.

A polgármester, Orosz Mihály Zoltán ötödik éve tölti be a hivatalát. Az előzményeket ismerve egy rideg, csontos, szúrós tekintetű férfira számítok, de a volt középiskolai fizikatanár inkább hasonlít egy múlt századi, idealista filozófushoz, aki halvány gyertyafénynél gyártja a szebbnél szebb, emberiséget boldogító tanulmányait, de tenni nem tesz semmit.

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.