Megbízható lovak a muraköziek

Különös falu ez, egy ugrásra a szlovén határtól, Muraköztől, a vaskos muraközi lovak hazájától. A környéken itt tartják a legtöbb lovat, mintegy harmincat számlál össze hamarjában a sportegyesület vezetője, aki maga is a lovas gazdák közé tartozik. Azt mondja, talán tíz éve kezdődött az állománynövekedés. Okát egy szóval fejezi ki: szeretik a lovakat.
- Nekem félvéreim vannak. Lehet hat éve, amikor Takács Lajos  barátommal  fogathajtó versenyre hívtak meg bennünket lovainkkal. Jól szerepeltünk, és akkor határoztuk el, hogy mi is versenyt hirdetünk. A környékről és Vas megyéből  járnak ide a fogatok.
Kovács István a falu végén lakik, vejével, Sohár Lászlóval nemrég építették meg az új lóistállót. Ahogy elnézem a régi kis házat, a pénznek lett volna máshol is helye, de a gazdának végre teljesült a régi vágya: három éve saját lovat tart. Gyerekkorától szerepet játszott az életében a ló, de mindig a másé. Fogatosként dolgozott a téeszben, hajtotta az erdészet lovait, míg végre Darázst, a sötétpej  kancát bevezethette az istállóba. Ragaszkodott a hidegvérű, nehéz fajtához, mindig ilyennel dolgozott.
- Jellege, állóképessége, megbízhatósága tetszik - gondolkodik el. - Örökké szerettem volna magamnak egyet. Azt tartják itt, hogy a Mura gátjainak építéséhez használták ezeket a strapabíró jószágokat a kubikosok, ezért maradt rajtuk a megkülönböztető elnevezés. Errefelé erősen kötött a talaj, nehéz művelni, a szántás egy lovat meg is visel. Kisebb területeken jó vele dolgozni, mert könnyen fordul. A faluban jobban szeretik az igás munkát, mint a gépet. Talán nincs is olyan sok gép.
- Dolgozik a lóval?
- Ősszel és tavasszal egy-két kert szántását elvállalom. Kukoricát ekézek, meghordom vele a téli tüzelőt, a takarmányt. Még a legrosszabb terepen sem hagyott cserbe. Volt, hogy tengelyig besüllyedt a szekér, akkor megállt, fújt egyet, és kirántotta a kátyúból. Az erdészethez járok dolgozni, a csemeteápolásban veszek részt. Kímélem a lovat, mint a jó feleséget - nevet. - A tavalyi csikóját, Zsuzsit mellé fogom be. Tanonc még, de nagyon szép. Rádiházáról hidegvérű ménnel fedeztettem, úgy gondoltam, nehéz lónak nehéz párja legyen. Úgy szép.
- Mi az ára egy fedeztetésnek?
- Ha jól emlékszem, tavaly 28 ezer forint volt. Merthogy van azóta még egy csikó, a Lepke. Hál' isten, ez is kanca lett. Annak nagyobb az értéke.
- Mibe kerül egy ilyen kanca?
- Harmadik éve van nálam, akkor 350 ezer forint volt, most 400 ezerrel számolom. Egy "fé'vásott" autó ára...
Az istállóban éppen elfér a három állat, a sötétpej kanca és a két világospej csikó. A legfiatalabb még nagyon szertelen, alkalmasint átszökik a testvéréhez, Zsuzsihoz, és figyelni kell rá, mert úgy kirúgja hátrafelé a lábát, mintha a csillagokat célozná meg.
A gazda büszkén vezeti ki vejével a lovakat a ház mögötti tarlóra. Nem sok földje van, csak annyi, amin megterem az állatoknak való. Látszik rajtuk, hogy nem nélkülöznek sem takarmányt, sem gondos kezet.
- Ezek nem a munkáért vannak. Egyszerűen szeretem őket.  Nem csak én, a hetvenkét éves édesapám, aki Kerkabarabáson lakik, aztán a vőm, az unokák, Martin, Letti, Lackó, Szandi, Kristóf.  A nyári szünetben pláne nagy a barátság a lovakkal.
Előkerül az udvarból a versenyre kölcsönkért vadászhintó, és a lovak megindulnak vele a mezőn. Könnyen repítik a vaskos jószágok, s anyja mellett a szertelen kiscsikó ki-kifordul.