A kisbéri félvér hajdan és ma

A magyar lófajtáknak nagyobb a múltja, mint a jelene. Hagyományos fajtáink XVIII-XIX. századi kitenyésztésének idején jellemzően az akkori katonai és mezőgazdasági használat volt az irányadó szempont. Jelenlegi legkisebb létszámú lovunk, a kizárólag sárga színű tiszti hátasnak, illetve huszárlónak tenyésztett gidrán története 1785-ig vezethető vissza. A nóniuszt 1816-tól nemesítik, ideális tüzérhámos ló volt, a mezőgazdaságban pedig nehéz igásmunkákra alkalmazták szívesen. Az arab ló Bábolnán kialakított változata a fajtaalapító ménről kapta nevét: a shagya arab fajta 1830-tól ismert. A furioso-north star - vagy korábbi nevén a mezőhegyesi félvér -  univerzális ló, fogatban és nyereg alatt egyaránt használható: történe 1836 óta íródik. Korunkban már jó néhány évtizede az egész világon a sportcélú hasznosítás került előtérbe, s ebben bizony a magyar lovak elmaradnak az élvonaltól. Ennek is megvan a magyarázata: az első, majd a második világháborúban a győztes hatalmakhoz került hadizsákmányban szép számban ott voltak a legértékesebb magyar lovak. Mégis a szocializmus bezárkózott világában szenvedték el fajtáink a legnagyobb vérveszteséget. Hiszen az akkor "úri passziónak" tekintett lótenyésztés kimaradt a nemzetközi vérkeringésből, s ennek következtében nem történt meg a lovassportokban (díjlovaglás, díjugratás, military) nyújtott teljesítmény alapján való kiválogatás sem.
{p}
De térjünk vissza Kisbérre. A névadó angol telivér mének módszeres alkalmazásával alakították ki a kisbéri félvér vonalait, amelyek közül napjainkban csupán a Széplak és a Maxim van meg kellő számban. A Filou, a Formás, a Rakéta, az Ozora-Árvácska és a Szikrázó vonalából kisebb létszámú, jó minőségű lovaik vannak a magántenyésztőknek, számos vonal azonban egyszerűen kiveszett.
Kisbért mégis az ott született és nevelt, azonos nevű angol telivér versenyló tette világhíressé, Kisbér ugyanis a futtatás őshazájában, Angliában 1876-ban megnyerte a máig legrangosabb lóversenynek számító Epsom Derbyt. Először és utoljára győzött akkor magyar ló az epsomi gyepen.
A kisbéri ménes alapításának, egy önálló lófajtát eredményező tündöklésének, majd a tenyészet 1961-es megszüntetésének történetét 1999-ben megjelent, A kisbéri és a magyar királyi ménesbirtok története című könyvében a hiteles tanú szemével írta meg Bódai József, aki állatorvosként az egykor volt ménesi életet rövid ideig még belülről ismerhette. A méneskari műemlék épületek és a látványos kisbéri fedett lovarda - előtte Fadrusz János 1901-ben avatott lovas szobrával - ma is meghatározzák a település arculatát. A műértők szerint nagy kár, hogy viszonylag eldugott helyen áll az emlékmű, hiszen a kisbéri ideális típusát megtestesítő mén Gunnersbury, hátán az itteni lovakért nagy ügybuzgalommal ténykedő Wenckheim Bélával a lovas szobrok kiemelkedő alkotása.
A ménes alapításának százötvenedik évfordulóját tavaly ünnepelték. Erre az alkalomra jelentette meg hatodik füzetét a Magyar Fogathajtás Emlékbizottsága, amelyben a kisbéri parádés kocsisok előtt tisztelegnek. A régi zöld-veres kocsisruhákból néhányat őriz még a városi múzeum. Az utolsó kisbéri kocsis, Szabó József lelkesen beszél a ménes 1953-ban ünnepelt százéves jubileumáról. "De még ekkor sem engedték meg, hogy felvegyük a nacionalistának bélyegzett kisbéri kocsisruhákat" - teszi hozzá bánatosan.
Napjainkban hagyományos fajtáinkat az állami segítséggel működő lótenyésztő egyesületek tartják fenn. A kisbéri újjáélesztéséért igen sokat dolgozó Pataki Balázs kezdeményezésére 1989-ben az elsők között alakult meg negyven tenyésztővel és hozzávetőleg kétszáz kancával a Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület. A 2004 októberi üllő-dóramajori tenyészszemlén a tagok száma 563, a kisbéri kancáké 1150, a gidránoké pedig mindössze 150 volt. Az évente rendezett tenyészszemléken mérhető fejlődésről adnak számot a nem kevés áldozatot is vállaló lelkes szakemberek. Közülük a szemlén bemutatott vanyarci ménesének lovaival az idén is, mint már oly sokszor, Lóska János nyerte el Az Év Legeredményesebb Tenyésztője címet.