Párbajra hívott csukák

A tulajdonos megveszi a pontyot, a kárászt valamelyik halastavon, átviszi a saját tavába, s jöhetnek a horgászok. És mennek is, s ezért még csak el se ítélhetjük őket. Hiszen ott jóval nagyobb a fogás esélye. A legtöbb helyen még vissza se kell dobni a tilalmi időben akasztott pontyot vagy süllőt, balint.
A vadvízi horgásznak tavasszal számtalan - egyébként indokolt - korlátozással kell szembesülnie, több faj fogási tilalom alá esik. A csukát február 15. és március 31., a süllőt, balint március 1. és április 30., a kősüllőt, kecsegét március 1. és május 30., a pontyot, márnát és a tíz kilónál kisebb harcsát május 2. és június 15. között kifogni tilos. Ősszel a sebes pisztráng is védelmet élvez, de erről különösebben nem érdemes beszélni, hiszen hol van még az ősz, s hol vannak Magyarországon, legalábbis említhető mennyiségben, a pisztrángok!? Csuka, süllő, harcsa van bőséggel, csak meg kell keresni őket.
{p}
A csukát már most is érdemes. Igaz, sokak szerint az ősz az igazi szezonja, de az én tapasztalataim mást mutatnak. Nekem mindig az augusztus volt a legfogósabb hónap, és, különös módon, a március, április. A márciust azonban ne is említsük, mert ilyenkor még spriccel belőlük az ikra, a tej, áprilisban viszont már kihívhatjuk őket párbajozni. Nagyon gyakran el is fogadják! Én a körforgó villantókra esküszöm, míg mások - ők vannak többen - az élő csalihalra. Lehet, hogy tényleg az a fogósabb. A kisebb folyókban, csatornákban egészen biztosan. Pár éve Hajdúnánás határában, a Keleti-főcsatorna egyik mellékágán, az úgynevezett K-3-on ki is próbáltuk párszor. Hárman villantóztunk, az országszerte ismert Szentpéteri Jóska barátunk meg kishalazott. Egy négyméteres gyűrűs bottal, húszas zsinórral, pedzővel, apró kárásszal, öklével, vagy ahogy ő mondta: babahallal. Mi is fogtunk, hármat-négyet. De ő - tizenhármat-tizennégyet! Pedig mi mentünk elöl, nekünk volt több esélyünk. Igen ám, de amíg mi villámgyorsan "felszántottuk" a vizet, addig ő minden csendes sarkot megnézhetett. Beejtette a babahalát a kicsi öbölbe, s ha volt ott csuka, akkor megfogta. Ha kicsi volt, visszalökte, ha nagy volt, megtartotta. A legtöbb egyébként nem érte el a negyven centit, úgyhogy mentek vissza. De azért akadt kilós, kiló húszas is köztük. Majdnem mindet ő fogta.
Igen ám, de aki nem szeret csukázni, ragadozóhalazni, az mit tegyen? Menjen keszegezni, hallom azonnal a választ, és igaz is, az most a legbiztosabb. Kellően megválasztott víz, finom felszerelés - lehet úszós, de fenekezős is -, csontkukac, giliszta, etetőanyag, s különösebb nehézség nélkül összejöhet az engedélyezett mennyiség. Ám aki szereti a kihívásokat, annak mást ajánlok: álljon neki legalább egy bottal törpeharcsázni. Az idén eddig kétszer próbálkoztam, a Túr kömörei ágán meg a Nyugati-főcsatornán. Mindkét helyen hatalmas sikerrel. Pedig csak úgy próbaképpen dobtam be a fenekező botomat gilisztával. Az opálosnál zavarosabb volt a víz, a pedzősre elvétve akadt egy-egy félarasznyi bodorka. A fenekezősre azonban tízpercenként felakasztotta magát egy-egy termetesebb törpe. Összejött vagy harminc, fél éjszakámba telt, míg megpucoltam őket. Összevissza szurkálták a kezem, lesz sebhely, amelyik egy hónap múltán is megmarad. Sütés közben majd ugratnak a cimborák, hogy milyen szerencsétlen pucoló vagyok.