Kutyaposta

Vagyis témánk a kutyagumi leend, amely sok baj és veszekedés forrása volt eddig is. Ez ügyben sokak néznek ferde szemmel azokra a kutyásokra, akik sétálni viszik kedvenceiket, miközben jól bezárva is tarthatnák őket... Holott tudhatnák: hiába a lakás, akár a mégoly nagy kert is, a kutyák számára az igazi Élet azon kívül található... Ami az ajtó vagy a kerítés túloldalán van, olyan a kutyának, mint embernek a tévéhíradó: onnan szerzi a híreket. Meg az a klubja, ott találkozik barátaival, barátnőivel, ott ellenőrzi az utca rendjét - amiért felelős -, ott ismerkedik. Nyilvánvaló azonban, hogy a sétáltatottak okolhatók leginkább ama bizonyos jelek otthagyásáért. (És most ne menjünk bele annak az igazságtalanságnak a megvitatásába, hogy amikor, vagy hatvanmillió évvel ezelőtt, a kutyaféle megjelent a Földön - egy bizonyos Miacis nevű emlősben tisztelhetjük az ősét -, az embernek - sem - nevezett valaki sem volt még egészen szobatiszta... S persze arról sem a kutyák tehetnek, hogy miközben az embernek sikerült a kezével feltalálnia az angol WC-t, hűséges társaink még mindig csak járnak rajta. Mármint a kezükön...)
A téma nemcsak azért fontos, mert egy közelmúltban készült felmérés szerint mind Budapesten, mind vidéken a legzavaróbb piszokfajta a kutyaürülék, hanem azért is, mert jó lenne, ha a megindult rendteremtés nem holmi kóbor ötletek nyomán jönne létre... Az európai országokban - de ebben is igazából Amerika jár az élen - a kutyasétáltatók már hosszú évek óta vita nélkül felszedik szeretteik otthagyott nyomait. És ez nemcsak jólneveltség kérdése; bizonyára segítettek kialakítani az elfogadható normákat a kilátásba helyezett irtózatos mértékű büntetések is. Párizsban például 450 eurót ér egy kupacnyi hátrahagyott kutyapiszok, és New Yorkban sem lehet megúszni az esetet 500 dollár alatt. Megjelentek a kutyapiszok-porszívók is a városokban; igen ám, de sajnos a magyar kutyások nem táppal, hanem mindenféle egyéb földi jóval etetik szeretteiket, akik aztán emiatt nem produkálnak mindig egyenletesen kemény, és így gépileg is felszedhető konzisztenciájú "termést"...
Ha igaz, hogy Pesten négyszázezer kutya él, és naponta negyven tonna kutyaürüléket termel, akkor az is igaz lehet, hogy az országban kétmillió kutyus ajándékozza meg (többnyire) a közterületeket napi kétszáz tonnányi káros anyaggal. Begyűjtésükre különböző módszereket ajánlanak. Van, aki az "amerikai metódus" híve: kezét egy kis zacskóba dugja, majd felveszi a termést, aztán az egészet kifordítva zsákot képez, amit egyszerűen szemétbe dob. Mások a lapátos-zacskós rendszer hívei. Hallatták hangjukat a zöldek is, akik szerint valószínűleg több bajt csinálunk a kutyagumik műanyag zacskókba csomagolásával, mintha hagynánk azokat az utcákon, a tereken elporladni - mi több, ebben valószínűleg igazuk is van -, de, ahogy az emberiség már csak szokta, a jelen problémáját vélhetően a jövendő kárára oldjuk meg...
Miközben, persze, a macskákról egy szót se hallani. Ők mindig megússzák! (Lehet, hogy az ebrendeleteket hozó polgármesterek mind macskagazdák?)