Papagájkóros emberek

Természetes viszonyok között megtalálható az emlősök és a madarak bélcsatornájában, légútjaiban és nemi útjaiban. A bélsárral tömegesen ürül ki, ezért az állatok egymást is fertőzhetik. A kórokozó ellenálló képessége nem nagy, 65 Celsius-fok fölötti hőmérsékleten vagy a szokásos fertőtlenítőszerek egy-három százalékos töménységű oldatától perceken belül elpusztul, de a váladékokban (könnyben, hörgőváladékban), a bélsárban és a magzatburkokban, beszáradva a porban, több hétig is életképes. A madarak fertőzöttsége legtöbbször tünetmentes marad, esetenként mind a vadon élő, mind a házi madarakban kötőhártya-gyulladást, légúti, idegrendszeri tüneteket, hasmenést és ezzel járó lesoványodást okoz.
Az eddigi vizsgálatok szerint a kórokozóra valószínűleg minden madárfaj fogékony, gazdasági jelentősége a pulyka-, a kacsa- és libaállományok megbetegedésének lehet. Előfordult már tömeges megbetegedés a galambokban, díszmadarakban, állatkerti, sőt vadon élő madarakban is.
{p}
A háziállatok közül legfogékonyabbak a pulykák, náluk bármely életkorban jelentkezhet a betegség, kacsáknál és libáknál inkább csak fiatalkorban. A tyúkok fogékonysága ennél is kisebb, legtöbbször idült formában és csak elvétve betegszenek meg. A galambok fertőzöttsége ugyan gyakori, de a felnőtt galambok tüneteket inkább csak valamely ellenálló képességet csökkentő hatás következményeként mutatnak (például röptetés, versenyeztetés).
A fertőzést leginkább a vadmadarak terjesztik, állományon belül pedig a beszáradt bélsár, a légúti váladékok, a tojófészkek, a tojáshéjra tapadt bélsár, a váladékoktól, bélsártól összetapadt tollazat.
A chlamydiáknak van olyan faja, mely kizárólag az embert betegíti meg. A betegséget terjesztő madarak közül legveszélyesebbek a papagájfélék, melyekben a kórokozó különösen életképes. De gyakran tünetmentesen fertőzött kacsáktól, libáktól, ritkábban tyúkoktól és egyéb madárfajoktól fertőződhet az ember, legfőképp azok levágásakor és feldolgozásakor. A papagájkórt nyugodtan tekinthetjük foglalkozási ártalomnak is.
A baromfi-feldolgozókban dolgozók többnyire a pehelytollakhoz tapadt kórokozó belélegzésével fertőződnek meg. Azok vannak a legnagyobb veszélyben, akik az állatokat a ketrecből kiveszik és a vágószalagra rögzítik, majd elvéreztetik, hiszen ezek a folyamatok heves szárnycsapkodással, ezáltal porképződéssel járnak. Mivel a bélsár is jelentékeny fertőzési forrás, a vágóhidak béllel foglalkozó szakaszain dolgozóknak is javasolt a védekezés.
A betegség dísz- és postagalamb tenyésztők, állatkerti madarakat ápolók körében sem ismeretlen.
A tünetek egy-két heti lappangás után, hirtelen jelentkeznek, magas láz, rosszullét, hidegrázás, fejfájás, hányás, atípusos tüdőgyulladás formájában. Férfiaknál heregyulladás, terhes nőknél vetélés is előfordulhat. Sokan tünetmentesen átvészelik, náluk specifikus védettség alakul ki.
A betegség megelőzésében legfontosabb a védekezés: a vágóhidakon a vágószalag egyes szakaszait el kell különíteni a többitől, a veszélyes szakaszokon elszívó berendezéseket kell üzemeltetni (úgy, hogy az elszívott levegő a tető magasságában távozzon, mert gyakori a visszafertőzés).
Lakásban lévő díszmadarak kalitkáját az alomanyag átnedvesítése után takarítsuk, hogy ne képződjön por! Ha papagájt vagy más díszmadarat veszünk, három-négy hétre a többi madártól elkülönítve tartsuk!