Ha beteg a juhbendő...

Ennek most még nagyobb a veszélye, mert hosszú, száraz ősz esetén, aki teheti, a kukorica betakarítása utáni tarlólegeltetéssel meghosszabbítja a legeltetési idényt, a kukoricatarló ugyanis eléri a jó közepes réti széna tápértékét. Ez az első veszélyes időszak; majd következik az őszi behajtás utáni, amikor a legelőt szinte átmenet nélkül, rövid időn belül váltják fel a szénhidrátban gazdag, könnyen erjedő, sokkal nagyobb energiaértékű takarmányok.
Vigyázni kell a kukoricatarlós legeltetéssel. Helytelen, ha az állatok a szükségesnél több - ráadásul magas nedvességtartalmú - szemhez jutnak. Friss kukorica, cukorrépa etetése után, az abrakra való hirtelen áttérés nyomán, abrak szálas takarmány nélküli etetésekor, ivóvíz- és mozgáshiánnyal párosuló "túletetéskor" már néhány órán belül megnő a tejsavtermelő baktériumok száma. Ilyenkor a felhalmozódott tejsav a bendő pH-ját erősen savas irányba tolja el. Ez a savas közeg mind a bendőflóra működését, mind a bendőmozgást akadályozza, sőt a bendőbaktériumok zömét el is pusztítja. Erősen savas közegben a bendőmozgások meg is szűnhetnek.
Már ez is nagy baj, és attól függően, hogy a bendőben nagy mennyiségben keletkezett tejsavból mennyi szívódik fel, mennyi kerül a vérbe, a kórkép igen változatos lehet. A tünetek attól függenek, hogy az acidózis csak a bendőre korlátozódik vagy már általános. Az enyhe lefolyás nem jár szembetűnő klinikai tünetekkel. Ilyenkor romlik az étvágy, a bendőmozgások száma és erőssége némileg csökken, a bélsár kenőcsössé és szürkészöld színűvé válik. Tejelő állományokban a tejhozam nem mindig csökken, de a tejzsírtartalom esése hirtelen és nagyfokú.
A leggyakrabban a tünetek a takarmány felvétele után már 6-12 óra múlva jelentkeznek. Ilyenkor az állatok bágyadtak, teljesen étvágytalanok, környezetük iránt alig érdeklődnek, nem kérődzenek, szemeik beesettek, bőrük rugalmatlan és szaporábban lélegeznek. A bendőtájék tömött tapintású, később "lötyögővé" válik, gyakori a bendőmegterheléses felfúvódás és a bal horpasz felett "bugyborékoló" zörejeket hallunk. Az állat fáradékony, nehezen mozog, sokat fekszik, gyakori a nyögés, a fogcsikorgatás, a kólikás nyugtalanság, az izomremegés, az izzadás, illetve a végtagok fájdalmassága.
A vizeletürítés feltűnően kevés, esetleg nem is vizel az állat. A bélsár híg, zöldessárga, savanyú szagú, habos, gyakran vércsíkokat és emésztetlen gabonaszemeket is tartalmaz. Az ennél is súlyosabb forma már a tejsavmérgezés, amely keringési, légzési és idegrendszeri zavarokkal jár.
A betegséget úgy előzhetjük meg, hogy könnyen erjedő szénhidrátokat tartalmazó takarmányokat csak szoktatás után, az átmenetet betartva és szálas takarmánnyal együtt adunk az állatoknak. Ha lehet, végezzünk próbaetetést, mert a szénhidrát-tartalom időről időre változhat. Kerüljük az abrakadag hirtelen növelését! Ivóvízről mindig gondoskodjunk! Jó hatású lehet a szénhidrátokban gazdag takarmány kiegészítése valamilyen lúgos hatású anyaggal, például karbamiddal vagy bentonittal.
Amikor már jelentkeznek az említett tünetek, az állatorvos értesítésével egy időben vonjuk el a betegséget kiváltó takarmányt, és jó minőségű pillangósszénát adjunk helyette. Itassuk meg bőségesen az állatot! Az ivóvízbe tegyünk nátrium-hidrokarbonátot, segíthet a rázókeverékben adott pékélesztő is.