Sasszem hazatalált

Minden a terv szerint alakult. A galambok tettek egy tiszteletkört a tér fölött, majd mindegyik elindult hazafelé. Ám útközben valami megmagyarázhatatlan történhetett, mert a több ezer galamb közül csak nagyon kevesen érkeztek haza: a kétezer magyar madárból alig harminc. A szabolcsi galambászok például kétszáz madarat küldtek ki Rómába, s csupán kettő tette meg szerencsésen az utat.
Bagdi Sándor Sasszem nevű madara volt az egyik. Ő alighanem csúcsot döntött: negyvenkét napi kóborlás után talált haza. A gazda már rég beletörődött a veszteségbe, amikor az egyik szombat reggel kinézett az ablakon, s nem akart hinni a szemének: Sasszem ott ült a dúc előtt, és készült be a helyére. Bagdi Sándor persze rohant, hogy segítsen, s amikor kézbe vette a galambot, meglepődve látta, hogy egész jól viselte a viszontagságokat. Fogyott persze jócskán, végtelenül ki is merült, de amúgy kutya baja se volt. Csupán a vedlésben állt meg, a szárnytollai maradtak egy kicsit vissza.
Sasszem azóta már visszanyerte a súlyát, éli világát, mint a többi száz galamb. Bagdi Sándor azonban, érthető módon, sokkal óvatosabban veszi kézbe, mint a többit. Sasszem egyébként igen barátságos állat, békésen tűri, hogy simogassuk, fényképezzük. Csak egy baja van: nem tud beszélni, így aztán talán sohasem tudhatjuk meg, hogy mi történt velük útközben.
- Sejtéseink vannak csupán - simogatja meg a kedvenc galambja hátát a gazdája. - A Vatikán meg a tér tele van mindenféle radarral, átjátszóállomással, az általuk kibocsátott jelek összezavarhatták a galambokat. Sokan közülük eltévesztették az irányt, a szárazföld helyett a tenger felé indultak. S mire észbe kaptak, már késő volt.
Az edzett postagalambok egyhuzamban öt-hat órát is képesek repülni, ha normális az időjárás, ezalatt öt-hatszáz kilométert is megtesznek. Ekkor le kell szállniuk enni, pihenni. A tengeren nincs hol leereszkedniük. Megfordulni pedig ugyan lehet, de visszaérkezni lehetetlen ilyen távolságból. A helyes irányt választóknak sem volt sokkal nagyobb szerencséjük. A röptetés másnapján különösen rossz idő állt be a térségben, s azok a galambok, melyek nem értek időben haza, már-már megoldhatatlan feladat elé kerültek.
Róma és Nyíregyháza között légvonalban ezer kilométer a távolság. Egyáltalán nem leküzdhetetlen akadály, egy jobb galambnak kétnapos út. Bagdi Sándor galambjai többször is megtették ezt a távot. Köztük Sasszem is, aki ugyan még csupán kétéves, de korántsem kezdő. Tapasztalt madár, sok-sok nagy táv legyőzője.
- A gyerekeink nevezték el Sasszemnek - mosolyog Bagdi Sándor. - Merthogy ő már annyi sast látott, mégis itt van velünk.
Két év majdhogynem semmi, még legalább három évig versenyezhetne. A gazdája azonban ma erről már hallani sem akar. Befogja tenyésztésre. Sasszem nőstény galamb, a leendő párja sem akármilyen jószág. Maximus a neve, és ő a másik szabolcsi galamb, amely sikeresen leküzdötte az akadályokat. Nyíregyházi egyébként, és huszonkét napi repülés után talált haza. Úgyhogy biztosak lehetünk benne, a remélhetően sok utód sem lesz elveszett madár.