Dorisz, a komisz

- A tigrisek engem soha nem bántatnának, és a családom is ugyanúgy szereti őket, mint én. Négy hónapos korukig velünk laktak, bent a házban. Együtt aludtunk, és cumiztattuk őket, akár a kisgyereket. Hamar szobatiszták lettek, senki nem mondta volna meg, hogy állatok vannak nálunk - emlékszik vissza a kezdeti időszakra a tulajdonos.
A furcsa hobbinak azonban hamar híre ment a környéken, és nemcsak azért, mert a tigrisgazda időnként pórázon sétáltatta vagy autójában cipelte kedvenceit. A veszélyes állatok tartásához ugyanis számos engedélyt, többek között a helyi önkormányzat és a szomszédok hozzájárulását is meg kellett szereznie.- Ez soha nem okozott gondot. A régi háznál hat szomszédunk volt, minden évben aláírták a papírokat. Nagyon sajnálták, hogy elköltöztünk, ugyanis a mi oldalunkról soha nem kellett betörőktől tartaniuk.
Az új, hétezer négyzetméteres birtokon nemcsak a család életkörülményei változtak meg. A nagyra nőtt állatok az előírtnál sokkal tágasabb életteret kaptak. Két hatalmas, fákkal és minitóval tarkított, erős drótkerítéssel védett területen élik napjaikat.
- A természetes élőhelyükön hamar elpusztulnának. Ők nem befogott állatok, fogalmuk sincs, hogy kellene a vadonban viselkedniük. Délután ötkor leülnének, és várnák a vacsorát. Egyszer hoztam nekik egy elhullott egynapos borjút. Tíz percig csak messziről nézték.
{p}
A nagymacskák egyébként nem esznek sokat, napi három kiló nyers húst fogyasztanak. Mivel ezek beszerzését a gazda kedvezményesen, például törött lábú vagy ellési béna tehenekből tudja biztosítani, fenntartásuk nem kerül többe, mint ha naponta meginna két sört. Az állatok ellátása kétórás feladat a vendéglátásban dolgozó tulajdonosnak, aki ezt az időt a délutánjából áldozza rájuk. Az etetés és a takarítás mellett ilyenkor jön el a közös játék ideje is. Kezdetben a foci volt a sláger, de most, hogy felnőttek, Schumann úr nem talál olyan labdát - beleértve az iskolai tornaórákról jól ismert medicint is -, amely húsz másodpercnél tovább egyben maradna a vadállatok karmai között. Általában a rácson kívülről szórakoztatja őket, de a tigrisekhez alkalmanként bemerészkedik.
- A hímet még meg tudom lovagolni, bár már nem nagyon tetszik neki, ha felülök a hátára. Ha véletlenül elcsúszom, azonnal rám ugrik. Játékból teszi, de a három mázsa, amit ilyenkor meg kell mozdítanom, hogy levegőhöz jussak, kihozta először a köldök-, majd a hasi sérvemet is. A szívműtétem óta pedig különösen óvatos vagyok.
A nőstény tigris is okozott már galibát, amikor nemrég a kölyökkorában kedvelt "bokszolóst" akarta játszani. Leült a gazdi elé két hátsó lábára, majd egyszer csak, durr, az arcába vágott. Futott, de hiába várta, hogy gazdája utána iramodjon és visszaüssön.
- Akkor is én voltam a hülye, mert hirtelen nem jöttem rá, mit akarhat Dorisz. Még szerencse, hogy kölyökkorában megtanítottam: velem szemben mindig húzza be a karmát. Különben letépte volna a fél arcomat...
Kihívás? Hősködés? Feltűnési vágy? Schumann József mindegyiket visszautasítja. Ő egyszerűen szereti az állatokat, pontosabban a macskaféléket, és imádott kincseit bárkinek szívesen megmutatja. Varacskos disznót, elefántot vagy kajmánt azonban hiába kínálnak neki. Távozáskor veszem észre, hogy hátul a kertben készül egy újabb kerítés.
- Csak nem?! - érdeklődöm.
- De, bővülünk! Az lesz az új családtagok: a pumák, a leopárdok és a hiúzok otthona...