Akit csak a bonsai érdekel

Nálunk még újdonságnak számít, de az utóbbi évtizedben egyre jobban terjed. Hogy mi ennek az oka? A válasz egyszerű: aki meglátja ezeket az aprócska növényeket, azt teljesen elbűvöli a különös látvány.
Így volt ezzel Fehér Imre is, úgy megragadta a bonsai látványa, hogy attól az élete gyökeres fordulatot vett.
- Öt évvel ezelőtt, amikor építkeztem, a kertembe valami jópofa fát szerettem volna ültetni. Egy ismerősöm elvitt egy pécsi kertészetbe, ahol bonsaiok is voltak. Amikor megláttam őket, valósággal megbabonáztak. Első látásra beléjük szerettem. Mindent odaadtam volna értük. Attól a pillanattól kezdve csak a bonsai érdekelt. Addigi munkámat, egy építőipari vállalkozást, feladtam, és elkezdtem ezekkel a kis fácskákkal foglalkozni. A pécsi Burschl József kertésztől sok mindent megtanultam a fák gondozásáról, kialakításáról. Aztán rájöttem, hogy különös érzékem van hozzájuk, talán mert nagyon nagy szeretettel bánok velük. Az is lehet, hogy előző életemben Japánban éltem, és már ismertem őket.
- Most, hogy végignéztem szép gyűjteményét, én is kedvet kaptam a bonsaihoz. Elég, ha csak megtanulom ápolni?
- Aki jó kertész, nem biztos, hogy jó bonsaios is. A fák kialakításához formaérzék kell. Szerintem ez is művészetnek számít, amelyben egy élő szoborral van dolgunk. Olyan alkotással, amely soha nincs kész, mindig változtatható. Rabja lettem ennek a művészetnek. Két és fél évre leköltöztem a Bakonyba, reggeltől estig az erdőket jártam, és nézegettem, gyűjtögettem a különös alakú fákat. Tárnoki gyűjteményemben majdnem ezer fácska található, úgyszólván az összes hazai lombhullató és örökzöld fajból van példányom.
- Megéri ezzel foglalkozni?
- Ma még nincs benne üzlet, de egyre nagyobb az érdeklődés irántuk. Az idén több kiállításon vettem részt, a Hortus Hungaricuson egyik alakfám bronzérmet nyert. Ez számomra nagy elismerés, hiszen rajtam kívül csak neves faiskolákat jutalmaztak díjakkal. Szerintem előbb-utóbb elterjed nálunk is a japán kertkultúra, úgy, ahogy például Németországban, Svájcban. Figyelem az emberek arcát, amikor meglátják a piciny fácskákat. Kiül rájuk a döbbenet, a csodálat. Így van rendjén, hiszen mi, felnőttek, lélekben gyerekek maradunk, akik szeretik a gyermeki mivoltunkhoz mérhetően kicsiny dolgokat. És szeretünk játszani, például egy kis fácska formájának kialakításával.