
Liverpool: „Kicsi erőt tegyél még bele” – Gulácsi és Bellingham is reagált Szoboszlai góljára
nemzetisport.hu

Több ezer kilométeres út után március végén, április elején már érkeznek a gólyák és a fecskék hazánkba. Vannak, akik idén tavasszal ellenérzéssel gondolnak rájuk, pedig a szakemberek szerint nem hozhatnak magukkal madárinfluenzát Afrikából. Gólyáinknak nyolc és fél ezer kilométert kell megtenniük, átrepülve a Szaharán, a Boszporuszon, Törökország gyakran hóviharok söpörte hegyláncain Európáig. Márpedig ezt a távolságot egy beteg madár nem képes megtenni.
Az érkező, úgynevezett hosszú távú vonulók nem veszélyesek. Fiókáik, fészkeik elpusztítása értelmetlen természetkárosítás lenne, különösen annak fényében, hogy például a fehér gólya egyes nyugat-európai országokból már kipusztult. Hazánkban ma még körülbelül ötezer pár fészkel, védelmük valamennyiünk felelőssége. Erre hívták fel figyelmünket a Magyar Madártani Egyesület munkatársai az elmúlt héten, amikor Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszterrel közösen gólyafészektartó kosarat helyeztek el Zalavár főutcáján, és mentett gólyákat engedtek szabadon a fenékpusztai madármentő állomáson.
nemzetisport.hu
mindmegette.hu
life.hu
magyarnemzet.hu
beol.hu
origo.hu
nemzetisport.hu
origo.hu
vg.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu