Oltóvessző a héj alatt

Megeshet az is, hogy valamiért csalódunk egy-egy fajtában, ám a szép, életerős fát sajnáljuk kivágni. Ilyen esetekben jó megoldás a tavaszi fás oltás, föltéve, ha ismeretségi, baráti körünkben létezik az a gyümölcsfa, amelynek termését szívesen látnánk a kertünkben. Ha van ilyen, akkor arról oltóvesszőt vágva meghonosíthatjuk.
Az oltás ideje akkor érkezik el, ha az alany (amelybe oltani akarunk) már adja a héját, azaz a kéreg viszonylag könnyen elválik a fás résztől. (Ez az időszak általában március vége, április eleje.) Amíg azonban az alany esetében az a feltétel, hogy nedvkeringése meginduljon, addig az oltóvesszőnél a nyugalmi állapot a kívánatos. Ez csak úgy valósítható meg igazán, ha az oltóvesszőt már januárban megszedjük, és az oltásig hűtőszekrényben tároljuk. Ennek híján persze elvégezhetjük a szaporítást frissen vágott oltóvesszővel is (amelynek nedvkeringése már megindult), ez azonban nem mindig válik be.
A számos módszer közül a héj alá oltást ajánljuk, mert igen egyszerű és nagyon megbízható az eredése. Ezt akkor alkalmazzuk, ha az alany vastagabb, mint a nemes oltócsap, jó, ha annak a három-négyszerese. (Ezzel a módszerrel természetesen ennél vastagabb, idősebb ágakba, törzsekbe is olthatunk.) Első lépésként a beoltandó fát visszacsonkoljuk. (A fűrészeléssel ejtett, roncsolt sebet faragjuk simára az oltókéssel.) A visszavágás olyan mérvű legyen, hogy az oltás helyén a beoltandó ág öt centiméteres átmérőnél lehetőleg ne legyen vastagabb. A törzstől a csonk olyan távol legyen, hogy az oltvány majdani első elágazása (és az ebből fejlődő ága) kényelmesen elférjen az oltási alap és a törzs között.
Az oltóvessző előkészítése során annak alapi és csúcsi rügyeit dobjuk el, és csak a fejlett rügyű középső részt használjuk. Ebből vágjunk oltócsapokat, azaz háromrügyes darabokat éles metszőollóval. A csapon a legalsó rüggyel ellentétes oldalon vágjunk nyújtott, ferde metszlapot, ezen át érintkezik majd a csap az alannyal. Ügyeljünk rá, hogy a rügyek a vessződarabon mindig fölfelé álljanak!
A beoltandó fán annyi csonkot vágjunk, egymástól azonos távolságban és egyenletesen elosztva a térben, hogy a korona minden szegletébe kerülhessen oltócsap. Ha a csonkok átmérője 3-5 centiméter, akkor egymással szemben két csapot, ha ennél vastagabb, akkor hármat tegyünk, ugyancsak egyenletesen osztva el a kerületen.
A beoltandó ágon a metszési felületre merőlegesen hasítsuk föl a kérget. A kéregrészt kissé feszítsük is föl az oltókés tűrőjével, és ebbe toljuk bele úgy az oltócsapot, hogy a bemetszett része teljesen a héj alá kerüljön, mert így a legtökéletesebb az érintkezés a felületek között.
Az oltást kötözzük át rafiával vagy bolyhos felületű kötözőzsineggel, és kenjük be oltóviasszal vagy parafinnal. A nagy sebfelületet föltétlenül kenjük át, de jó, ha a csapok metszfelületét is zárjuk. Az oltócsap rügyeit hagyjuk szabadon.