Kutyaposta

De előtte egy kis kitérő Sopronba, ahol néhány hete - nevezzük nevén - a kutyák Mengeléjét leplezték le. Ez az ember (?) egy város széli telken 180 kutyát tartott 20-30 centiméteres láncon kikötve, éhezve, szomjasan, olyan körülmények között, amit józan ésszel felfogni sem lehet. Az étel a sárba öntött moslék volt, a telepen szanaszét rothadó kutyatetemek, s az ember (?) házának mélyhűtőjében további 61 kutyatetem... És ez évek óta rendben ment így; a jegyző szerint a kutyák be voltak oltva, hol tehát a probléma...?
A soproni rendőrök szerencsére másként vélekedtek, és példás gyorsasággal elkobozták a kutyákat, miközben az ember (?) lakásából újabb hetven, ugyancsak iszonyatos körülmények között tartott négylábút szabadítottak ki. Az ember (?) azt mondta, ő egy tenyésztő, aki egy nemesebb és ellenállóbb kutyafajta megteremtésén dolgozik. Ahogyan Mengele doktor is valami ilyesmin fáradozott, emberalanyokkal...
Ez a történet s az életben maradt kutyák sorsa szerencsés véget ért. Hiszem, hogy nincs ma Magyarországon olyan kutyaszerető lény, aki ennek az embernek (?) ne kívánna hosszú évekig tartó börtönbüntetést. A bökkenő azonban a csend. Én nem hallottam semmit a kísérletező kedvű emberről (?), hogyan is folytatódik, egyáltalán: lesz-e ügy a hóhérmunkából?
És akkor a levelekből.

Nagy állatbarát vagyok, mióta csak élek. Jelenleg is van két kutyám, két cicám, kecském, baromfik. Állatot tartani csak megfelelő gondoskodással és szeretettel lehet, amit meg is hálálnak, aki erre nem képes, az ne tartson állatot, vagy csak vitrinben, porcelánból. A Kutyapostát megdöbbenve olvastam. Például Csipke esetét az üres fejű vadásszal. Ma is hallgatom a Kossuth rádiót: vonóhorogra kötve húzták a kiskutyát, aki négy nap után el is pusztult. Ismétlődő szadizmus, vagy a törvény még mindig nem elég szigorú? Akkor elő a középkori időkkel! Kössék a tettest is a kocsi vagy a ló után!
Milyen hálás a kutya, csak nem beszél.
Van egy nagytestű, másfél éves komondorom. Tavaly október 12-én a második csípőprotézis műtétem volt, borzasztó napokat éltem át. Ezalatt a kutyám valósággal sírt, és nem evett, a kicsi skót juhász keverék kutyámmal együtt. Vonyítottak három napig. Mire a fájdalmaim enyhültek, a sírás is elmúlt. Más semmi bajuk nem volt. Csak a gondoskodó gazdival éreztek együtt.
A Szabad Földben olvastam, hogy a gazdit eltemették, és a hűséges kutyája a sírjára fekve hunyt el.
Mindezek a példák bizonyítják az állatok hálás szeretetét. Mi vigyázva őrködjünk továbbra is a szerető állataink felett, a gonosz embereket pedig adjuk át az igazságszolgáltatásnak.
Kátai Kálmán
Baja

Olvasóink a Kutyapostással együtt nehezen nyugszanak bele, hogy az abonyi Kiss Dezsőke továbbra sem jelentkezik. (Ő volt az a kisfiú, aki egy megható levélben számolt be sorsáról, szegénységükről, arról, hogyan próbálja segíteni özvegy édesanyját, és hogyan próbálja eltartani Gombóc nevű kiskutyáját.) A levelek azóta is érkeznek Dezsőkének címezve, és a Kutyapostás is várja Dezsőke jelentkezését. A jövő számban ezekből a levelekből olvashatnak - addig a Kutyapostás tesz egy újabb kísérletet a kisfiú előkerítésére.