Fajtakalauz

Az emberi fogyasztásra alkalmas szelíd gesztenye csupán névrokona a vadgesztenyének, rendszertani rokonságban nincs vele. Tehát a vadgesztenye, más szóval bokrétafa, nem képes beporozni a szelíd gesztenye-fákat. A szelíd gesztenye női ivarú és hím virágai külön-külön helyezkednek el a növényen. A női virágon (jól látható a képen) parányi "szúrós" részek vannak, amelyek "tüskékké" erősödnek az ősszel beérő termésen. Ezért a gesztenyét ajánlott vastag kesztyűvel szedni, ha olyan fajtánk van, amelynek termése nem hull ki a burokból.
A szelíd gesztenye kerüli a meszes talajokat, és csupán sínylődik rajtuk. Ha élve marad, a termése sokszor léha lesz, azaz csupán a maghéj fejlődik ki. Szentiványi Péter, a magyar szelídgesztenye-kutatás nagy öregje gyűjtötte össze a hazai tájfajtákat. Ma is ezek szerepelnek a nemzeti fajtajegyzéken.
Sajnos a gesztenyének több súlyos betegsége van, amely a hazai termesztést is derékba törte. Pedig az oltványgesztenyék révén, mint az oltványdió esetén is, forradalmasítani lehetne a termesztést, mert így a termőre fordulás ideje lerövidíthető.
A rendszeres terméshozáshoz általában érdemes két eltérő fajtájú fát ültetni. A tájfajták neveiben rejlik, hogy melyik termesztési körzetben érdemes velük kísérletezni. Ilyen a Kőszegszerdahelyi 29-es, az Iharosberényi 2-es és 29-es, valamint a Nagymarosi 22-es, 37-es és 38-as.