Kérges kezek paprikája

Dudás Lászlóné és társa a megszáradt füzéreket csumázza. A háziasszony - leánykori nevén Mistet Mariska - hozza-viszi az edényeket, zsákokat. Polinek Pálné meg a fészer alatt fűzi gyors egymásutánban a néhány napja szedett termést. A gazda ideje is eljön nemsokára, s indíthatja a darálót, a családi "paprikamalmot". Most még ráér. Észreveszi, amint megakad a tekintetem a fészerben lógó nagy, kerek órán.
- Szeretjük tudni, hányadán állunk az idővel - mondja. - A feleségem el nem mulasztaná a katolikus rádió este hattól fél hétig tartó adását. Mindketten vallásosak vagyunk, hiszünk Istenben.
Lassanként megismerkedek a család őrölt paprikájának titkaival, készítésének fortélyaival. Az idén Erzsébet-napkor lesz ötven éve, hogy egybekeltek. A leány 17, a legény 18 éves volt 1956 őszén. "Házasságunk egyidős a forradalommal" - csengenek vissza a füleimben Mariska szavai, aki 18 évesen szülte meg első leányukat, majd tíz év múlva a másodikat. Mindig is kertészkedtek, régen sokféle zöldséget termeltek. Aztán fehér paprikára váltottak, tíz éve pedig átálltak a fűszerpaprikára, amit minden második család termel a faluban.
A zsebkendőnyi paprikaszárítóban összegezzük, mi mindent kell tenni azért, hogy kialakuljon és megmaradjon az a törzsvevőkör, amelynek már mindenféle minőségtanúsítványnál nagyobb garancia Mistet Mariska és Rohács István neve. A 67 éves asszony beszéd közben sem tétlenkedik, papucsban tipeg egy félzsáknyi szárítmányon: előtöri daráláshoz. Valóságos szertartása van mindennek. Mariska még abból sem enged, hogy a kéthetes szárítás közepén megfordítsák a füzéreket. Így egyenletesebben szikkad, bizonygatja kifogásokat kereső urának.
- Nem enged a Megváltónak sem! - békétlenkedik a férj.
- A lelkiismeretem nem vinne rá másra - így a feleség.
Valóságos paprikamanufaktúrát ismertem meg Rohácsék portáján. Mindent csakis kézzel, hagyományosan végeznek. A minőségi áru különös bánásmódot igényel. "Nem szabad becsapni a vevőket és elveszteni a becsületünket" - cseng vissza a fülemben "idejétmúlt" kijelentésük. Budapesttől Egerig, Gödöllőtől Salgótarjánig viszi házhoz az árut Rohács István. Nem olcsón, de megbízhatóan.
- Mi a legszebb élményük? - kérdem az egymás oldalán fél századot megélt házaspártól.
- Nekem a négy unokám a legnagyobb örömöm - válaszolja csillogó szemmel Mariska.
- A munka, a dolog ér legtöbbet - veszi át a szót István. - Ha ülök a traktoron, jó a föld, szépen fordítja a barázdát az eke, az fölér egy nászéjszakával.