Üzenjük

Tarnóczkyné H. Csilla, Tokaj
A leander egyik gyakori kártevője a takácsatka, amely szárazságban szaporodik el tömegesen. A kártevő sok tápnövényű, rendkívül szapora (nyaranta több nemzedéke fejlődik), nagy ellenálló képességgel rendelkezik és gyorsan hozzászokik az ellene kijuttatott permetszerekhez. Mindenhova - repedésekbe, használaton kívüli cserepekbe, bútorokra - nagy számban rakja a tojásait, így a számára kedvező körülmények között mindig újrafertőzheti a növényeket. Jellemző, hogy pókhálószerű szövedéket sző (ez árulkodik a jelenlétéről). Parányi kifejlett egyedei a levelek szívogatásával legyengítik a növényeket. Az atkák szívogatása nyomán a levelek színén apró, ezüstös szívásnyomok látszanak, a fonákján a pókhálószerű szövedékben jelen lehet minden fejlődési alakjuk. Erős fertőzés esetén a levelek tompa fényűek, elfehérednek, száradnak, majd idő előtt lehullanak. Ilyenkor legjobb, ha leszedjük őket a növényről, és a lehullottakkal együtt megsemmisítjük. Ha az egész hajtás fertőzött, akkor a beteg részek eltávolításával és a megmaradtak fertőtlenítő lemosásával védekezhetünk. Amennyiben az egész növény erősen fertőzött, kérdés, hogy érdemes-e az ilyen érzékeny fajtát megtartani. Ha úgy döntünk, hogy megpróbáljuk, akkor - ritkító metszéssel - jól átszellőző lombkoronát alakítunk ki, a talaj felső rétegét (amelyben a kártevők és a tojásai megbújhatnak) lecseréljük, a megmaradt növényt pedig káliszappan másfél százalékos vizes oldatával alaposan lemossuk (lehetőleg többször megismételve az eljárást).
A legsikeresebben megelőzéssel védekezhetünk a takácsatka ellen: a kártevőt riasztó párásítással, rendszeres és bőséges öntözéssel, a lombkorona szellős kialakításával, valamint a lomb gyakori lemosásával. A melegigényes takácsatka téli betároláskor is felszaporodhat, ha a növényeket összezsúfolva, meleg helyen tartjuk. Ennek megelőzésére téliesítés előtt ajánlott megtisztítani a növényeket, valamint a talaj felső rétegét is érdemes felfrissíteni. A növények káliszappanos lemosását a fertőtlenítő hatás, valamint a jobb áttelelés végett is ajánljuk (a kálium fokozza a növények hidegtűrését). A mediterrán fajták - mint a leander is - a fagypont közeli (5 Celsius-fok körüli) hőmérsékleten, laza térállásban teleltethetők a legegészségesebben.

Hortobágyi Dénes, Balatonkenese
A diólevelek, amíg zöldek, tartalmazzák a gyógyhatású vegyületeket, legértékesebbek május végén, június elején, amikor a termések fele nagyságúra nőttek. Ilyenkor - a begyűjtés során - válogatva szedik a leveleket, vigyázva arra, hogy ne fosszák meg nagyon a fát az asszimilációt végző lombozatától. Ahol helyben van a diófa, ott érdemesebb mindig - akár ősszel is - felhasználás előtt frissen szedni a leveleket, mert ezek jobb hatásúak még az időben gyűjtött szárítottaknál is!
A diólevél forrázata antibiotikus, vérhígító, vértisztító, nyugtató és emésztést serkentő hatású, gyomor- és bélhurut, magas vérnyomás, étvágytalanság ellen ajánlják. Külsőleg toroköblögetőként, bőrkiütések, gyulladt sebek, szemgyulladás, fagyott testrész borogatására is hatásos. Ahhoz azonban, hogy a gyógyhatás maradéktalan legyen, csak tiszta levegőjű helyről gyűjtött, betegségektől mentes levelek használhatók fel. A kórokozó gombák, vírusok és baktériumok, valamint a kártevők ugyanis a károkozás során a növény nedvkeringésébe bekapcsolódva a gyógyhatású növényi részek hatóanyag-összetételében az egészségre ártalmas elváltozásokat is okozhatnak.