Kikericset nem legel a birka

Az Alföld legnagyobb kikericstelepeit a Szatmár-beregi Tájvédelmi Körzet területén találjuk, azon belül is Garbolc, Nagyhódos és Túrricse környékén. Kedvező idők esetén a Túr gátja kilométereken át fantasztikus kékben és lilában tündököl, mely csak akkor tűnik el, mikor az első fagyok bereccsentenek. Ezen ugyan már túl vagyunk, de a garbolci Túr-híd környékén azért egy-két lila folt még fel-feltünedezik.
Az ország legkeletibb pontján vagyunk, ahol három határ - a magyar, a román és az ukrán - találkozik, amit felettébb kedvelnek a csempészek. Ők persze vajmi keveset törődnek a kikericcsel. A határőrök viszont akarattal se tudnák kikerülni, hiszen ott van a cipőjük orránál, ha akarják, ha nem.
Még mielőtt felkanyarodna az ember a hídra, egy tábla figyelmezteti a látogatót, hogy az ország egyik legértékesebb vidékére ér hamarosan, próbáljon meg úgy is viselkedni. A hídról meszszire ellátni, és tényleg az az ember érzése, hogy nem is a huszonegyedik században jár, hanem valamikor a honfoglalás korában. A gát és a távoli, nagyjából félkörívet leíró országhatár között hatalmas legelő. De inkább erdőfoltokkal, öreg hagyásfákkal, vackorligetekkel tarkított sztyeppe, ahol tömérdek különleges növény és állat él. Mégsem a fajgazdagság az igazán lenyűgöző. Hanem maga az ősi tájkép, ahol az emberi kéz nyomát, hála az égnek, még nem igazán látni. Az egyetlen kivétel talán a régi gátőrház meg a szomszédságában nemrég elkészült mérőállomás, amely a Romániából érkező Túr vízhozamát ellenőrzi. Amúgy tökéletes az illúzió, hogy innen messze dübörög a civilizáció, hogy itt akár nyilazó lovasok is feltűnhetnek bármely pillanatban a szúrós kökény- meg galagonyabokrok mögül.
De nem lovasok, hanem egy csapat birka tűnik fel, a töltés füvét rágva békésen közelednek. "Majd figyeljék meg, milyen óvatosan kikerülik a kikericseket! - hívta fel a figyelmünket pár órával korábban, még bent a faluban Bakk István gátőr. - Rejtély, hogy honnan, de tudják, hogy a kikerics mérgező."
Egy időben nagy reményeket fűzött hozzá az orvostudomány. Kalchinin nevű hatóanyaga rendkívül erős méreg, megállítja a sejtosztódást, a szövettenyészetekben a rákos daganatok növekedését is megszünteti. Épp ezért fordult feléje a gyógyszerkutatók figyelme, de kiderült, az embernél hatásos mennyiség már halálos adag is egyben.  A latin neve is árulkodó: colchicum. A hagyomány szerint Colchis ókori települést a méregkeverők városaként tartották számon. Legszívesebben a kikerics magjából, hagymájából készített főzettel öltek. Népi neve sem valami bizalomgerjesztő: ebvirág, kígyóhagyma. Franciául pedig még kutyább: kutyahalál.
Mindezek ellenére az őszi kikerics a névadója a talán legszebb magyar versciklusnak, az Őszikéknek. Nem tudni, Arany János hol szerette meg e bársonyosan szép virágot, hiszen a szülőföldjén, Nagyszalonta környékén nemigen találkozhatott vele. Talán valamelyik hegyi kóborlásakor. De az is lehet, hogy épp itt, a szatmári síkon.