Csörnyeföldi hegyen

A gazda, Borovics József erdész a fejéhez kap, hogy illő lenne már kiengedni őket. Elöl a vezérkecske, s megindul a tizennyolc jószágból álló csapat. A gazda legyint:
- Hadd menjenek, majd visszajönnek! Önellátók. Mindössze két hektár kukoricát termelek, az a mangalicáké.
Az ötvenhektáros családi gazdaság távolabbi része a sertéseké. A fás ligetekkel, bokrokkal, dagonyával tarkított hegyoldalt villanypásztor keríti be. A negyvenhárom állat számára eszményi a hely, és ez meg is látszik rajtuk, mert formásak, gömbölyűek, barátságosak. Néhányan röfögve túrják a vizes, szürke agyagot a dagonyában, orruk, pofájuk a szemükig csupa sár. Mások a meleg októberi napsütésben jóízűen alusznak a kopaszodó, bokrok, kórók ritkás árnyékában.
- Három állattal kezdtük, és nem vágtunk le egyet sem közülük. Úgy hozzánk nőttek, hogy nem is gondoltunk ilyesmire. Mindegyiknek nevet adtunk: Zsuzsi, Kati, Panni... - mesélik Borovicsék.
Méhészet is kialakulóban van, az akáccal elegyes erdő kitűnő méhlegelő. Próbálkozott a birtokon a család őshonos magyar baromfival, pulykák, parlagi tyúkok kerültek ide elsőnek, a rókák azonban hamar felfedezték őket. A kecskék is okoztak meglepetést. Valójában "fűnyírónak" szánták őket, ám mihelyt bejutottak a ház közelébe, annak a virágok, a dísznövények látták kárát. Szükség volt hát villanypásztorra, a gyepet pedig helyettük inkább motoros gép kurtítja.
A birtok a borút egyik állomása, Borovicsék ugyanis szívesen látják a természetkedvelőket, és a kerti falatozás mellé aranyérmes boraikat kínálják. Szőlészetük egyhektáros, az olaszrizling, a rajnai rizling, a szürkebarát tőkéin kiváló minőségű szőlőt érlel a Mura vizében visszatükröződő napsugár. Legalábbis ezt tartják a borászok, amikor keresik a magyarázatot arra, hogy a csörnyeföldi szőlőhegyen mitől születnek arany minősítésű nedűk.
- Termelőszövetkezeti erdész voltam - meséli Borovics József -, de 1986-ban váltottam. Fakitermelő brigádokat szerveztem, melyekkel téeszben, erdőgazdaságban dolgoztunk. Jelenleg is van brigádom. A kilencvenes évek elején hozzáfogtam a birtok kialakításához, húsz hektár az erdő, a többi legelő. Pontosabban dzsungelos terület, amely valamikor szőlőbirtok volt. Hát ezt kellett rendbe tenni. A ház pedig ki sem látszott a bozótból, ajtaja, ablaka hiányzott, az előszoba mennyezete leszakadva.
- Dühös voltam, amikor megvette a férjem. Azt mondtam, ki sem jövök ide - teszi hozzá a feleség.
- Saját kezűleg emelgettem vissza a gerendákat, és nekiláttam a ház rendbe hozásának - mondja a házigazda. - Sokat dolgoztunk, mire rend lett és elkészült az erdőszélen a kis horgásztó is.
Aztán egyre többen lettek kíváncsiak Borovicsék erdei birtokára, ahova majdnem másfél kilométer kavicsos úton lehet eljutni. Kristálytiszta a levegő, lehet nézelődni az őshonos állatok között, s a szelíd lovak hátán körbejárható a varázslatos táj. Először családi, baráti társaságok kéredzkedtek be, majd híre ment a birtoknak, és most már kirándulócsoportok is érkeznek. Ilyenkor a két nagylány, Eszter és Boglárka is segédkezik. Amúgy mindenkinek más munkája van, hogy a birtokból megélhessenek, az még csak óhaj. Egyre több ötlet vetődik fel, miként lehetne bővíteni a vendégcsalogató szolgáltatást. Meglehet, a téli disznóvágás lesz a következő?