Ha elszáll, megsajdul a szívem

Kagyerják Pál szerint a madár Őrhalomban kelt ki, s miután fészkéből kiesett, vélhetőleg egy háznál nevelkedett. Ősszel viszont, mikor társai útra keltek, itt maradt. Falánksága miatt pedig valószínűleg elzavarták. Az ifjú gólya két falu, Őrhalom és Hugyag között ingázott, főként a kocsma és a templom környékén kunyerált alamizsnát, vagy házak udvarain, kukák körül sertepertélve próbált élelemhez jutni. Mígnem a nemzeti park dolgozói szóltak az erdésznek, aki huszonhat éve a Magyar Madártani Egyesület nógrádi csoportjának tagjaként sérült madarak ápolásával is foglalkozik: vegye gondjaiba az elárvult koldust.
- Sötétedéskor sikerült befognom - meséli Kagyerják Pál. - Beraktam az autó hátsó ülésére, s mire kiértünk az Ipoly Erdő Rt. dejtári telephelyére, a rázkódástól szegény telehányta a kocsimat császárszalonnával. Elég fura, sőt egészségtelen koszt ez egy hüllőkön, halakon, rovarokon élő madárnak! Napokig nem volt hajlandó elfogadni semmit. Kínomban vettem egy kiló császárszalonnát. Egyik kezemben darabka szalonna, a másikban hal volt. Elé dobtam a szalonnát, lenyelte, a halat otthagyta. Végül ezt addig váltogattam, míg elmaradt a szalonna. Ma már csak halat eszik, a tenyeremből.
- Mindig a fészerben tanyázik?
- Ez csak az alvóhelye. Reggel fulladásig tömi magát hallal, utána elvitorlázik a környékbeli tavak partjára bogarászni. De szürkület előtt olyan pontosan érkezik, hogy órát igazíthatnék hozzá. Neki már ez az otthona!
- Mi lesz a sorsa?
- Mint a többi átmenetileg befogadott madárnak. Mert a szelídítés után, ha meggyógyultak, következik a visszavadítás. Sérülésük válogatja, mennyi idő az ápolásuk. Aztán menniük kell, ez a természet törvénye. A galambászhéját, ott az udvar elején, még pórázon tartom, de nemsokára meggyűrűzzük, és mehet Isten hírével. Most éppen felhizlalom, mert igen sovány. Egy főút mellett találták, autónak csapódott, gondolom, a zsákmányát hajszolta. Már jól van, szelíd, maga is megsimogathatta. A szelídítés azért fontos, hogy a madár elfogadja a táplálékot és így gyorsan gyógyuljon. Sok gólyát pátyolgattam már. Karcsin látszik, hogy nem fészekben táplálták, ugyanis korához képest kicsi. Jó természetű, nem ideges, nem csipdes. A gólyák agresszivitásának oka különben az élelem. Ha csípésüktől félve elfutunk előlük, utánunk loholnak, mert mérgesek, hogy nem kapnak kaját. Karcsit - amint tavasszal megjönnek a kollégái - szintén meggyűrűzzük, és újra szabad lehet.
- És ha nem megy el? Vagy idehozza majd a feleségét is?
- Üsse kavics! - nevet a madarász. - Saját kezemmel rakok fel egy fészektartó állványt a tetőre! Gyereket nekem már úgyse hoz. Hét- és tizennégy éves fiaim vannak, ők is bolondulnak a madarakért. Rám ütöttek, számítógépezés helyett ők is az erdőt járják.
- Csak védett madarakkal foglalkozik. Sose nőtt a szívéhez valamelyik?
- Volt itt már mindenféle, néha eszmeileg milliós értékű sólyom, sas, bagoly, karvaly és vércse! Egyszer egy áramütött halászsast ápoltam. Fenségesen szép, vonuló madár, hazánkban nem költ. Meggyógyult, de nem óhajtott továbbállni. Úgy kellett elseprűznöm innen. Amikor elszállt, megsajdult a szívem...