Kengurunak vizsla a barátja

Az állat neve onnan ered, hogy amikor megijed vagy védekeznie kell, fertelmes bűzt áraszt. Ezért a hobbiállatnak szánt egyedeknek egészen fiatalon eltávolítják a bűzmirigyét, így könnyen lehet őket akár a lakásban is tartani. Ezek a görényekhez közel álló kisragadozók Gergő portáján kutya- és macskatápon élnek, de kapnak csirkefarhátat, különféle gyümölcsöt, halat is, és persze a tavaszi cserebogárrajzás során a kifutójukba betévedt egy-egy bogár az igazi csemege számukra. Erős karmaikkal komoly járatokat ásnak, így ezek a jóindulatú, nyugodt állatok, ha férőhelyük aljzata nem elég erős, bizony könnyen meg tudnak szökni. Ha lakásban tartják őket, kárt is okozhatnak: egy pillanat alatt letéphetik a tapétát, s a bútorok kárpitja sincs tőlük biztonságban. Ennek ellenére, mivel kedves, ragaszkodó lények, tartásuk hazánkban egyre terjed.
A gazda legutóbbi tenyésztési sikerei a törpekengurukhoz fűződnek. Ezek a körülbelül mezei nyúl nagyságú állatok Ausztráliában már a kihalás szélére sodródtak, de még közel egy évszázaddal ezelőtt behurcolták őket Új-Zélandra, s ott hamar elterjedtek. Gergő tenyészpárját is onnan hozták. A nőstény a fajra jellemző módon, néhány napos vemhesség után ellett körülbelül félgyufaszálnyi, vékonyka utódot, melyre a gazda akkor bukkant, amikor egyik alkalommal kedvence erszényét ellenőrizte. Akkorra már tengerimalac nagyságú, szőrösödő, de a csecsbimbóra még teljesen rátapadt kengurucsemete lapult a zsebben. Nem sokkal ezután hosszabb-rövidebb időre már el is hagyta az erszényt, de ha elfáradt vagy egy kis anyatejre éhezett, villámgyorsan visszaugrott a biztonságos menedékbe. Az erszényeseket gazdájuk répával, almával retekkel, szénával és hetente egy-két marok nyúltáppal eteti. A kenguru ősi, primitív állat, és ez bizony agykapacitásán is meglátszik: nehezen tanul, könnyen felejt. Így van ez a magyar kengurukkal is, lassan szokták meg gondozójukat, s ha nem foglalkozna velük, rövid idő alatt ismét elvadulnának.
November végén egy kiállításon mutatták be az első, Magyarországon, kistenyésztőnél született kengurut, mely egy vizsla szomszédságában nőtt fel, ezért fajtársain és gondozóján kívül a vizslákhoz ragaszkodik a legjobban. A törpe- vagy dámakenguru hazánk éghajlatát jól bírja, nem harapós, nyugodt állat, mely érdekes házikedvencként, akárcsak Nyugat-Európában vagy az USA-ban, nálunk is egyre nagyobb népszerűségnek örvend.