Kutyaposta

Szegedről írt egy hölgy, aki kéri: nevét, címét ne adjam meg, mert fél. Kitől is? A kutyakínzóktól... Íme, a levél:
"Tisztelt Kutyapostás! Amit most meg szeretnék osztani Veled, az nem egy rémtörténet, hanem sajnos a valóság. Mindenszentek napján elmentünk Csanádpalotára, a szüleim sírjához. Útközben, ahogy haladtunk a Dózsa úton a temető felé, túl a vasúti átjárón két kiskutya téblábolt az út közepén. Néhány hónapos pulikölykök lehettek, az egyik fehér, a másik fekete, mindkettő előtt egyforma nagy "valami", amit magukkal vonszoltak. Közelebb érve vált világossá, hogy az a valami nem más, mint egy-egy nagy darab kolonc: a nyakukhoz kötött egy-egy farönk. Egyik sem volt kisebb, mint a kiskutya...
És ezeknek a kutyáknak van ám gazdájuk, mégpedig igen "gondos", aki így próbálja megakadályozni, hogy szegénykéknek kedvük legyen - na meg erejük - messzire elbarangolni a különben tárva-nyitva álló nagykapun keresztül.
Azóta sem bírtam napirendre térni ettől az állatkínzó látványtól, s csak reménykedem, hogy talán akad olyan valaki, aki segíthet a kiskutyákon..."
Ebben a történetben, azt hiszem, az a legszomorúbb, hogy ha szembesítenénk az Ön felháborodásával ezt a bizonyos "gazdát", gyanítom, meg sem értené, mi is a baj vele. Ez az ember valószínűleg hangosan tiltakozna a gyanúsítás ellen, miszerint ő kutyakínzó lenne... Nem, ő csak megakadályozza a pulikölykök elbitangolását. Még hogy kínozza őket?! Egy fenét, éppen, hogy vigyáz rájuk! Tárva-nyitva a kapu, ha kimennének, még baj érné valamelyiket... És tán nem aranyosak, ahogy rángatják azokat a fadarabokat? Hát valamivel nekik is játszaniuk kell, nem? - emelné fel hangját a gazda, s gyanítom, valami olyasmivel érne véget a diskurzus, hogy eredjen innen, amíg jó dolga van...
Az igazi segítség az lenne, ha valaki egy embernyi farönköt szerelne a gazda nyakába. Legyen neki is mivel játszódnia...

*

Erdész Gusztáv kiskunhalasi "nyugdíjas állatbarát" leveléből először egy esőálló nylonba csomagolt hirdetmény került elő. Ez áll rajta:
NAGYON SÍROK GAZDÁM UTÁN. JANUÁR 1-JÉN TALÁLTAK SZERETŐ EMEREK  A KISFALUDY UTCÁBAN. FOXI VAGYOK, HA HIÁNYZOM, HÍVD A 06-20/366-4772-ES SZÁMOT!
És akkor a magyarázó levél:
"Immár 90 éves, sok-sok éve Szabad Föld-olvasó vagyok. Kiskunhalason, bevásárlás közben, egyik utcában járva figyeltem fel erre a hirdetésre, amelyből több is volt kirajzszegezve a fákra. Nem tudtam elmenni mellettük - egy példányt az oszlopról levettem, hogy a Kutyapostásnak megküldjem. Ez a hirdetés nagyon megragadott - egy állatszerető kutyabarát felhívása... Én ugyan nem vagyok újságíró, de azt hiszem, sok-sok megjegyzést tehetnénk a leírtakhoz. Én magam röviden csak annyit mondanék, hogy sok jó ember van a világon, csak sajnos kevés látszik belőlük...
Örömmel venném a Kutyapostás hozzászólását, megjegyzését."
A Kutyapostás azonban inkább hallgat. Hiszen magáért beszél a hirdetmény és a levél is. Két jó ember üzent velük: az egyik fáradtságot nem kímélve keresi egy elveszett kutyus gazdáját, a másik pedig örül, hogy lám, ritka kincsre: jóságra lelt ebben a gonoszodó világban. Ebben a történetben szerintem az a legmeghatóbb, hogy ha szembesítenénk az Ön örömével ezt a bizonyos "hirdetőt", gyanítom, meg sem értené, hogy mire ez a nagy dicséret. És azt mondaná: hát nem ez a természetes...?