
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Eddig abban a hitben ringattuk magunkat, hogy a Kárpát-medencében védve vagyunk a nagy orkánoktól, de lassan már úgy érezzük, sehol sincs biztonságban az ember. A Nyugat-Európában tomboló szélviharok, ha megszelídülve is, de elértek hozzánk, és januárban több száz millió forintos károkat okoztak az országban.
Hogy pontosan mekkora a kártétel, senki sem tudja megmondani, hiszen sokan nem jelentik be a kárt. Ha megsérül a háztető, gyorsan pótolják a hiányzó cserepeket, és megpróbálják gondosabban rögzíteni őket. Mindenesetre a rendkívüli időjárás arra figyelmeztet bennünket, hogy lakóhelyünket, a melléképületeket és a kertet is az eddiginél jobban meg kell védenünk a viharos erejű szél ellen. Alapszabály például, hogy a lakóházhoz közel nem ajánlatos olyan fát ültetni, amely hatalmasra növekszik, mert ha kidől, balesetet, kárt okozhat az épületben. Lehulló lombja pedig eldugaszolja a csatornát. Aki ősszel elültette gyümölcsfáit, érdemes lesz megnéznie, hogy a nagy viharokban nem dőltek-e meg, mert gyökeresedés előtt még függőleges helyzetbe hozhatók. Sokan ez ellen úgy védekeznek, hogy jó erős karóhoz kötik a csemetét, mert máskülönben az uralkodó szélirány nyomot hagy a fákon. Az idősebb gyümölcsfákban, ha egészségesek, a téli szélviharok általában nem okoznak károkat. Nagyobb veszélynek vannak kitéve nyáron, gyümölccsel megpakolva. Emiatt már jó előre gondolni kell a termésritkításra, mert ideális megterhelés esetén kisebb a kockázata egy ág letörésének. Ha mégis letörik egy-egy ág, célszerű a sérült részt bekenni fasebkezelő szerrel, hogy a fa ne fertőződjön meg különféle gombás betegségekkel.
Amíg nyáron várjuk a frissítő, szárító szellőt eső után - például hogy ne szaporodjanak el a gombabetegségek a szőlőben -, most nem örülünk neki. Azért sem, mert amúgy is kevés csapadék hullott a télen, s általa a száraz talajok nedvességtartalma tovább csökken. Főleg a laza, homokos talajokon okoz nagy kárt a szél, mert elviszi a felső termőréteget. Vissza-visszatérő gond, hogy a tavaszi vetések a homokverés miatt rosszul kelnek, és előre borítékolható a kevesebb termés. A szélerózió vagy defláció ellen ki-ki a maga módján próbál védekezni. Amíg régen a kis parcellák között dűlőutak vezettek, fák, bokrok árnyékában, nem volt gond a szélkárokkal. Miután kialakították a nagyüzemi táblákat, ismét előtérbe került a földek védelme, és erdősávokat telepítettek - de sajnálatosan kevés van belőlük.
A szélerózió megakadályozása egyébként összetett feladat. Először is fontos, hogy a talajt három-négy évente szerves trágyával lássuk el, mert az javítja a szerkezetét és jobban megőrzi a nedvességet. A laza földeket nem célszerű mélyen megművelni, azokon elég a sekély szántás vagy tarlóhántás. Jó, ha a talajt minél tovább valamilyen növény takarja, azaz nem kell sürgetni a tarlóhántást. Az is jó megoldás, amikor meghagyják a szőlő- és gyümölcsültetvények aljnövényzetét. A szélkárok mérséklésének másik módja a rendszeres öntözés, bár sok helyen nem valósítható meg, mert drága és hiányoznak a szükséges berendezések.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu