Fölül termő, alul ugar

Házunk tájaValló László2007. 03. 09. péntek2007. 03. 09.
Fölül termő, alul ugar

A metszés mértékének, más szóval a tőkén hagyott világos rügyek (szemek) számának megállapításához segítséget ad a tőke általános erőnléte, illetve a vesszők vastagsága is. A hat milliméternél vékonyabbakat legföljebb egy rügyre metsszük, az ennél vastagabbakat hosszú csapra (3-5 rügyre), fél szálvesszőre (6-8 rügyre) vagy szálvesszőre (9 rügy fölött) vághatjuk. (Szálvesszőnek, illetve fél szálvesszőnek a középerős növekedésű vessző a legalkalmasabb.) A túlságosan vastag vesszők igazából semmire nem jók, mert laza szövetük miatt alakításkor könnyen kitörhetnek és rügyeik is kevésbé termékenyek.
A tőkén hagyott világos rügyek száma (másképpen a tőke terhelése) művelési módonként, az egyes tőkék erőnléte szerint változhat. Irányadóként említjük, hogy egy átlagosan jó termőerejű, középmagas kordonművelésű, 2,40×1,20 méter tenyészterületű tőke terhelése 25-35 közötti világos rügy lehet. Az egyes termőalapokon fölül mindig a termőrész (rövid csaptól a szálvesszőig), alul pedig az ugarcsap foglaljon helyet. De ha a fölső, eredetileg termőrésznek hagyott vessző gyenge, vágjuk ki tőből és az ugarnak szánt erőset metsszük termőre. Ugart pedig egy másik alkalmas vesszőből metsszünk. Arra törekedjünk, hogy a tőkén annyi ugart hagyjunk, amennyi a termőrész. Ideális esetben a fölül (magasabban) álló termőrész, alatta pedig a hozzá tartozó ugar alkotja a termőalapot. A terhelést az egyes termőalapokon (termőcsapon és ugaron) meghagyott rügyszámok összege adja. A jó erőben lévő tőke terhelését ne több rövid termőrésszel, hanem kevesebb hosszabbal állítsuk be, különben túlságosan zsúfolt és nehezen kezelhető lesz a lombozat.
A vessző metszésekor mindig ferde metszlapot ejtsünk, úgy, hogy az ne a rügyek felé lejtsen. Máskülönben a könnyezéskor kifolyó nedv a rügyekre csorogva befüllesztheti őket. Visszametszéskor legalább három centiméteres csonkot hagyjunk a legfölső rügy fölött, mert így nem sérül meg és nem szárad be az alatta lévő rügy. Az egész tőkét tisztítsuk meg a kacsoktól, a hónaljvesszőktől és a fürtkocsány maradékától is. Ha ifjítás céljából idősebb, vastag tőkerészt távolítunk el, a nagy sebfelületet feltétlenül kezeljük. A törzs és a karok kötéseit évente vagy kétévente újítsuk meg, különben mélyen bevághatnak a növénybe és akadályozzák a tápanyagforgalmát. Ha kötözzük a vesszőt, azt mindig rügyfakadás előtt tegyük, mert később könnyen leverhetjük a rügyeket.
Oltványszőlőben ne feledkezzünk el az oltásforradás helyén a nemesből előtörő harmatgyökerek eltávolításáról, mert ha ezek megerősödnek, a nemes rész önállósodik, "lelép" az alanyról. Egyúttal pedig elveszti azt az előnyös tulajdonságát, amit az alany kölcsönöz neki.