Lugas lilaakácból

Nemzetsége (amelyet Wisteria néven tart számon a szakirodalom) tíz különféle lombhullató kúszócserjét fog egybe. Eredeti termőhelyük Kína, Japán és az Egyesült Államok keleti része. Nálunk a Kínában őshonos változat a legelterjedtebb. Csavarodva kúszó növény, nyolc-tíz méter magasra is fölkapaszkodik. Növekedési erélye ámulatba ejtő; fiatalon három-négy métert is nő évente. Cserje mivoltához képest igen hosszú életű, nem ritkák az ötven-hatvan éves, vastag, csavarodott törzsű példányai. Május végén nyíló fürtvirágzata az akácfa pillangós virágaihoz hasonló, annál azonban jóval nagyobb (gyakran harminc-negyven centiméteres), kékeslila színű és enyhén illatos.
Erőteljes, gyors növekedése, valamint a teret jól kitöltő lombozata és dús virágzata miatt főként lugasok, pergolák vagy nagyobb falfelületek befuttatására alkalmas. Ha falra akarjuk futtatni, támasztékot kíván. A falra szerelt lécrács vagy huzalrendszer a legmegfelelőbb. (Huzal helyett érdemes átlátszó, erős műanyag fonalat, damilt használni, mert az nem látszik.) A rács- vagy huzalrendszer vízszintes elemei egymástól negyven centiméterre legyenek, a támrendszer elemeit ne közvetlenül a falra, hanem öt-tíz centiméteres eltartással rögzítsük.
A lilaakác magvetéssel szaporítható. A nyáron érő termés magvait száraz, hűvös helyen tároljuk tavaszig. Mielőtt márciusban elvetnénk, le kell forráznunk őket: elterítjük a magokat egy nagyobbfajta edény fölé helyezett szitán, forró vizet öntünk rájuk, majd az egészet ruhával vagy fóliával letakarva gőzöljük. Ennek hatására a magvak megduzzadnak, csírázásra készek lesznek - ezért azonnal el is kell vetnünk őket. A friss magvetést öntözzük be.
A lilaakác napos, meleg fekvést és mély rétegű, tápdús talajt kíván. Ilyen körülmények között a legszebb, de kitűnő alkalmazkodóképessége folytán kevésbé kedvező feltételek között is megél. Virágai az idősebb részeken, illetve azok oldalelágazásain fejlődnek. A már kifejlett növények évente esedékes tavaszi metszése során az ezeket a virágrügyeket tartalmazó oldalelágazásokat vágjuk vissza két-három rügyre. (A virágrügyek vaskosak, enyhén szőrösek, színűk is sötétebb a hajtásrügyekénél.) A lilaakác jól bírja a metszést, a szakszerű beavatkozás eredményeként nagyobb, szebb és sűrűbben álló virágokat hoz.