Orchideák igézetében

Gyermekkorában nyilvánvaló volt számára, hogy csakis kertész lehet belőle. Az első világháborút megjárt nagyapjától elleste a szemzés és az oltás technikáját, és megtanulta azt is, hogy a növényeknek lelkük van. Egyenes út vezetett a kertészeti szakközépiskoláig, ahol dísznövénytermesztésből tett technikusi vizsgát. Már a dédapja is Kosdon, a Vác melletti faluban élt, s neki sem jutott eszébe sohasem, hogy elhagyja a Naszály tövében fekvő, erdőkkel körülölelt, szép települést.
- A helyi téeszben helyezkedtem el. Gyümölcstermesztéssel foglalkoztam, de mindig is a dísznövényekhez húzott a szívem - idézi a régmúltat az 54 éves férfi, aki elégedett volt a sorsával. Azt csinálta, amit szeretett. Növények szaporításával és gondozásával teltek a napjai, s már a hetvenes években 1600 tuját és 2500 rózsatövet nevelgetett otthon, a kertjében. Négyszáz négyszögölre őszibarackot, hétszázra szilvát ültetett. Megnősült, két gyermeke született, a világ legboldogabb emberének érezte magát.
- De aztán harmincéves koromban nagyot fordult velem a világ - folytatódik az élettörténet. - Egy baleset miatt kivették a lépemet, s a műtét során hepatitisszel fertőzött vért kaptam. Baj bajt termett, gyomorvérzés, trombózis "tarkította" az életem. Hozzátartozóim mellettem voltak, sokat köszönhetek nekik. Biztos, hogy ajándékba kaptam a sorstól: a véletlen megismertetett életem második nagy szerelmével, az orchideával. Megtudtam, hogy az állatkert pálmaházában orchideakiállítás lesz. Mondtam a páromnak, ott a helyünk. Valamilyen megmagyarázhatatlan erő hajtott feléjük. Amikor megláttam a számtalan, szebbnél szebb példányt, rögtön láttam, hogy ez a növény a természet egyik legnagyobb csodája. Maga a tökéletesség. Megismerkedtem egy gyűjtővel, aki bevezetett az apró titkok világába. Nem volt megállás. Felépítettem otthon egy kis szobavitrint, s a magam gyönyörűségére orchideákat telepítettem bele.
A szobavitrint 1990-ben felváltotta egy 28 négyzetméteres üvegház. A kertész a világ legkülönlegesebb, Mexikóban, Indonéziában és a Himalájában őshonos orchideákkal telepítette be, elsősorban a maga gyönyörűségére. Volt itt olyan, apró levelű példány, melynek egyetlen levele 2500 forintot ért. Broméliák és tyllansiák tarkították a virágözönt. Egy búvárszivattyú és egy modern permetező biztosította a növények tökéletes fejlődését. - Amikor ide beléptem, megszűnt számomra a külvilág. Úgy éreztem, ez maga paradicsom - mondja fájdalmasan.
De hogy milyen lehetett ez a paradicsom, ma már csak egy videokazettáról tudjuk visszanézni. Élettel telt, festői szépségű virágkavalkád, a természetnek olyan színvilága tobzódik a képeken, amilyet emberi elme elképzelni sem tud. A szép álom 2003-ban ért véget. Szabó János egy napon szívizomgörcsöt kapott, három percre le is állt a szíve. Újra kellett éleszteni. Leszázalékolták, s orvosai ráparancsoltak: kímélje magát. Ma úgy fogalmaz, a teste él, de a lelkében örökre elszakadt valami akkor, amikor szót fogadott orvosainak. Hátrament az üvegházhoz, és elzárta a fűtéscsapokat. Soha nem felejti ezt az önmegsemmisítő pillanatot. A virágok száradásnak indultak, megadták magukat a pusztulásnak. Ma is ott vannak, megsárgulva kókadoznak több száz cserépben. Kampókon lógnak a világ legkülönlegesebb példányai.
Néma csöndben állunk egymással szemben az üvegházban. Egy macska nagy zajt csap, amikor átbújik az egyik törött üvegablakon.
- Tudja, teljesen azért még nem adtam föl - mondja elakadó hangon. És hozzáteszi: egyszer, ha jobban lesz, ha nem is olyan sokat, de pár példányt újra beszerez. Mert akit egyszer megérintett az orchideák szépsége, nem tudja elfelejteni.