Üzenjük

Sebestyén Lászlóné, Tiszanána
Örömmel fogadtuk, hogy egy lapunkban megjelent cikk alapján olvasónk sikeresen meggyökereztetett egy ananászdugványt. A továbbiakban a trópusi származású növény az igényeinek megfelelően napos, meleg, lehetőleg párás, huzatmentes helyen, jó vízelvezetésű, laza, gyengén savanyú lombföldbe (úgynevezett broméliaföldbe), cserépbe ültetve érzi jól magát. Mint a trópusi növények általában, az ananász is a levélzetén keresztül veszi fel a vizet és a tápanyagokat. A növény húsos gyökere gyengén fejlett, a talaj túlöntözése és mélyültetés esetén könnyen rothadásnak indul.
Öntözéskor tehát a vizet (vagy tápoldatot) nem a talajra juttatjuk, hanem a levéltölcsérbe, ahonnan a növény mindig annyit fogyaszt, amennyire szüksége van. Az ananász víztartó leveleiben általában elraktároz annyi nedvességet, hogy abból megél akár egy-két hétig tartó szárazságban is. Ilyenkor a levelek töppednek, ám ha újra vizet kapnak, újra telítődnek. Gyakori kiszáradás hatására a növény sokat veszít díszértékéből, ezért azt lehetőleg kerülni kell. Nyáron az idősebb (két-három éves) ananász már kiültethető a szabadba, de nagyon fontos, hogy a gyökerek jó vízelvezetésű talajba kerüljenek. Ott jól érzi magát, és öt-hat éves korában látványosan szép virágzatot fejleszt.

Wass Róbert, drótposta
A melegigényes dió oltása és szemzése nálunk legfeljebb a déli országrészeken reménykeltő. Hajtatóházakban, kézben oltással - párosítással vagy kecskeláb ékezéssel -, 25 Celsius-fokos hőmérsékleten, párás körülmények között az oltások jól erednek. Mivel házikertekben erre ritkán van lehetőség, azokban inkább javasolható a jó fajták magvetése, ugyanis a dió magoncai megőrzik a fajtatulajdonságokat. Biztonságosabb és gyorsabb eredményt lehet elérni a kész oltványok ültetésével.
Különösen azokat a hazai nemesítésű fajtákat szeretnénk figyelmébe ajánlani, amelyek igen korán - a telepítés után 3-6 évvel - már kiegyenlítetten, bőven hozzák az értékes terméseket. Közülük az Alsószentiváni 117-31. kései fakadású (fagyokra kevésbé érzékeny) fajta, a fő dióbetegségekkel szemben ellenálló, kiegyenlítetten hozza tetszetős, nagyméretű terméseit. A Milotai 10-14. szintén kései fakadású, középkései érésű, nagyon jó termőképességű fajta. Fája közepesen nagy, szétnyíló koronájú. A betegségek közül közepesen fogékony a dió baktériumos fertőzésére, amely a vegetáció kezdetén rezes permetezéssel többnyire megelőzhető. Meleg fekvésű, védett helyekre a Milotai 10-37. fajta is ajánlható, amely ott jó termésbiztonságú, gyümölcsei nagyon tetszetősek. Hátránya, hogy érzékeny a baktériumos fertőzésre.