Élő kert

Fehértói tanyánk legöregebb fája volt a nagy eperfa. Gyakran másztunk fel rá, és amikor már pirosodott a gyümölcse, csemegével is kínált bennünket. Az Erzsébet-napi piacra szánt pulykák, amint kinőtt a szárnytolluk, azon éjszakáztak.
Az eperfa hazánkban őshonos, gyógynövényként is számon tartják. Kínában, a selyemhernyó-tenyésztés őshazájában az eperfa levele a legfontosabb takarmány. Ismert a savanyú fekete törökszederfa is, amelynek termése vörös, majd feketésbíbor, végül fekete, és kellemesen savanykás ízű. A fehéreperfa termése fehér vagy világos rózsaszín, de ibolyásfeketére érő is lehet. Jóízűek, édesek. Mindkét eperfa gyümölcsét nyersen, befőttnek, szörpnek feldolgozva hasznosítják. Eperjeskén eperfa hordóban érlelt eperpálinkával kínált Gonda Béla barátom, amikor a biogyümölcsét ellenőriztem. Azóta is emlegetem azt az "eperélményt".
Mindkét eperfa gyümölcse és gyökérkérge hashajtó hatású. A leveléből készült finom tea cukorbaj esetén ajánlható. A gyümölcs gazdag C-vitaminban, szőlőcukor-tartalma kedvező. Bor készítésére is alkalmas.
Szaporítani tavasszal magról, dugványozással, ősszel pedig bujtatással lehet. Jó vízáteresztő, humuszos talajon, hideg szelektől, fagyoktól védve neveljük. Télálló, lombhullató fa, barkái zöld színűek, melyek késő tavasszal, nyár elején jelennek meg. Sövénynek is nevelhető. Telepítését a selyemhernyó-tenyésztés idején gróf Széchenyi István is szorgalmazta. Ő szederfa néven emlegette az eperfát, ahogy a Dunántúlon most is nevezik. Minden település mellett kialakultak az eperfakertek, lombjukat a hernyók táplálására lemetszették, így nem nőttek magasra. Ha csak a fák alsó részeit vágták le, akár nyolc-tíz méter magasra is megnőttek. Mivel napjainkban a selymet kiszorította a műanyag, az eperfaültetvények telepítését, felújítását mifelénk nem szorgalmazzák.