Sose tépjen faroktollat!

Keresett termék volt évszázadokon át a magyar libatoll, s a libatenyésztők ma is számolnak az abból származó bevétellel. Ezt a tevékenységet sokan állatkínzásnak minősítik. Kétségtelen, hogy a kívülálló számára a fájdalomokozás képzetét kelti, de a termelők szerint a tépés aratásnak számít. Ahogy az érett gyümölcs lehullik a fáról, úgy az érett toll is kihullana magától.

A ludak tépése nem valamiféle újkori brutalitás, hiszen mintegy kétezer éves múltra tekint vissza. Azt, hogy a megfelelő időben és szakszerűen végzett tépésnek hátrányos hatása nincs a libákra, laboratóriumi vizsgálatokkal is igazolták. A lúd élettani jellemzője, hogy kilenchetes kora körül, majd ezt követően hat-hét hetente vedlik. Ezt használjuk ki, amikor rendszeresen megtépjük. A tolltépésnek tartási, takarmányozási és – a madárinfluenza hazai megjelenése óta az addigiaknál is szigorúbb – járványvédelmi feltételei vannak. Tollat csak akkor szabad tépni, ha teljesen érett, amikor a tollváltás egyébként élettanilag is megtörténne. Az érettség pontos idejét a vedlés kezdetén a mell, az oldal és a hát tájékán próbatépésekkel határozzuk meg. A toll érettségének megállapításához jó módszer, ha a combtájékról kihúzunk párat, mert ha azok érettek, biztosak lehetünk abban, hogy a mell, a has és a hát tollazata is az.
A toll akkor érett, ha a tollcséve és a tolltüsző közötti kapcsolat teljesen fellazult, így a toll teljes egészében holt képződménnyé vált. Ilyenkor a tollak könnyen, akadálytalanul, fájdalomokozás nélkül kihúzhatók. Lehetőleg meleg, száraz időben kell tépni. Ha az időjárás váratlanul hűvösre fordul, tépés után az állatokat védett, meleg helyre kell hajtani. A tépést nyugodt körülmények között, minél kisebb stresszhatást okozva végezzük! Tilos a szárnyak összekötözése, keresztezése,  úgyszintén a ludakat összekötött lábakkal felfüggeszteni. Tollat tépni vizes, nedvesített kézzel nem szabad. A mell, a has, a hát és az oldalak fedőtollait szabad tépni, a pehelytollakat legfeljebb ritkítani lehet. Nem szabad kitépni a szárnytollakat, a faroktollakat, a szárnytartó tollakat és a nyelőcsőtágulatot borító tollazatot se. A tollat mindig kis csomókba fogva kell kihúzni, mégpedig fekvése irányába. Annyi toll maradjon az állat testén, amennyi megtartja a szárnyakat, illetve annyi pehelytoll, amennyi a liba hőháztartását egyensúlyban tartja. A falkából bármely okból kirívó, kellően nem fejlett, beteg, nehezen téphető egyedeket ne tépjük meg!
A legszakszerűbb, leggondosabb tépéskor is előfordulhatnak bőrsérülések. Ezeket kezelni kell az állatorvos által megjelölt készítménnyel. A súlyosabban sérült egyedeket különítsük el, és gondoskodjunk számukra megfelelő nyugalomról. A növendék ludak az első tépéstől számított hat-hét hét múlva újra téphetők, majd ugyanennyi idő múlva a harmadik „fodrászolásra” is sor kerülhet. A tépésekről nyilvántartást kell vezetni (állomány fajtája, hasznosítása, nagysága, tépés ideje, tépők neve), melyet öt évig meg kell őrizni.
Dr. Böő István