Élő kert

Egy olvasónk arra panaszkodik, hogy kertjének talaja levegőtlen. Ezt írja levelében: „Az én falusi kiskertemben nincs vízvezeték. Ezért kiteszünk két, kétszáz-kétszáz literes hordót, és azokban tároljuk a vizet. A kert egy kicsit lejt keletnek, és az udvarról gumicsővel levezetett víz ráfolyik az ágyásokra, miután tele lett a hordó. Ennek folytán a kertnek egy jó darabján a föld kellemetlen szagot kapott. Épp olyat, mint amikor megromlik a föld a virágcserepekben. Két éve nem is terem rajta semmi zöldség.”
Szerintem a talaj levegőtlensége okozhatja a bajt. A növény föld alatti részei  is „lélegeznek”, és az ehhez szükséges oxigént a talaj levegőjéből nyerik. Levegőzésük közben szén-dioxidot termelnek, amely a talaj levegőjébe jut, és ha nagy mennyiségben felhalmozódik, ott mérgező hatást fejt ki. Ráadásul a talajéletet alkotó apró élőlények (mikrobák) is  termelnek szén-dioxidot. E gáznak távoznia kell a talajból, helyet adva a friss, oxigéndús levegőnek. A felső húsz centiméteres talajrétegben óránként meg kell újulnia a talaj levegőjének. Ezért elsődleges feladat a fölösleges víz elvezetése a területről. Ahol a talaj és a művelése megkívánja, a megművelt réteg alatt agyagcsövekkel vezetik el a fölösleges vizet, vagyis alagcsöveznek, amit drénezésnek is hívnak. A túlságosan tömör, finom szemcséjű agyagtalajokat homok hozzáadásával is javíthatjuk. Műveléssel, ha szükséges, mélylazítással levegőztetjük a talajt. Az ökogazdálkodásban  a szerves trágya és a komposzt is javítja a talaj szerkezetét, morzsalékossá teszi. Ezekben a gazdaságokban a talajt szerves anyagokkal, növényi maradványokkal takarják, amit mulcsozásnak hívunk. Ezzel odacsalják a földigilisztákat is, amelyek ugyancsak elősegítik a talaj levegőztetését, mert járataikon keresztül cserélődik a levegő. Jó, ha vannak vakondok is, mert vájataikkal hozzájárulnak a jobb levegőztetéshez.